
BKIK: marad a taxiszolgáltatás szabályozott árazása
A kormány rendeletben rögzítette a fix tarifa megtartását.

A kormány rendeletben rögzítette a fix tarifa megtartását.

Széles körben lehetővé tették a taxisok, taxitársaságok részvételét az áruk kiszállításában azzal, hogy e tevékenységük végzése során mentesítik őket a személyszállításra vonatkozó követelmények alól a veszélyhelyzet idejére.

A taxis cégekkel kötendő szerződés szerint a járművek bérleti díja a hagyományos meghajtású gépkocsik üzemanyagköltségének megfelelő összeg lesz – tette hozzá.

Az Országos Taxis Szövetség az előterjesztés ismeretében levélben fordult a főpolgármesterhez, mentesség iránti kérelmüket a döntéshozók figyelembe vették.

A taxisok javaslatára módosított rendelet szerint július elsejétől a kilométerdíj 280-ról 300 forintra, a percenkénti várakozási díj pedig 70-ről 75 forintra nő.