Elkezdődött a jelentkezés a 2026-os Jazz Showcase tehetségkutatóra
Jazz Showcase célja, hogy a pályájuk elején járó jazzelőadók megmutathassák tudásukat.
Jazz Showcase célja, hogy a pályájuk elején járó jazzelőadók megmutathassák tudásukat.
Nyolc ígéretes együttes versengett egymással.
A bánsági magyar fiatalokat támogatja a közös összefogás.
Kezdődik a népszerű showműsor-sorozat idei évada.
Augusztustól ösztöndíjra pályázhatnak a fiatal szerzők.
Majka versenyzőjének győzelmével ért véget a Sztárban sztár leszek! 2023-as évada
Grammy-díjas producerek segítik a program résztvevőit
Április 17-én, szombaton tartják az országos verseny megyei fordulóját, a Helyfoglalót. A legtöbb voksot gyűjtő előadó MIKOM-díjat kap.
Megtekinthető a koncertfilm, amit Placido Domingo debütálásának 50. évfordulója alkalmából rendezett gálaelőadáson vettek fel.
A program elsősorban általános vagy középiskolás diákoknak nyújt anyagi segítséget.
Balázs János zongoraművész a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián tanult és diplomázott, 16 éves korában nyerte meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt.
Illés Boglárka a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában azt mondta, évente 300-350 ezer tehetséges fiatalnak tudnak segíteni.