US Open – Babosék a második fordulóban párosban
Az első helyen kiemelt magyar, francia kettős két szettben, egy óra két perc alatt nyert.
Az első helyen kiemelt magyar, francia kettős két szettben, egy óra két perc alatt nyert.
Babos kedden legyőzte a spanyol Carla Suárez Navarrót.
Ezután hangsúlyozta, hogy az idei Grand Slam-szezonban kétszer is az edzője nélkül versenyzett.
Babosnak háromszor volt kettős hibája a mérkőzésen, viszont hét ászt szervált.
Az ötödik csata első kilenc gémje mindkét oldalon csak hárított bréklabdákat hozott.
A világranglistán 126. soproni játékos 2 óra 50 perc alatt búcsúzott.
A selejtező első kiemeltje szombaton három szettben győzött az amerikai Katrina Scott ellen.
A 30 éves Balázs előzőleg 2017-ben, szintén Umagban jutott ATP-főtáblára külföldi versenyen.
A harmadik játszmában a 32 éves szerb néhány megnyert hosszú labdamenet révén összeszedte magát, de továbbra sem jutott el bréklabdáig.
A Babos, Mladenovic páros ellenfele a negyeddöntőben a hetedik kiemelt Nicole Melichar, Kveta Peschke amerikai, cseh kettős lesz.
Fucsovics Márton a selejtezőből főtáblára került osztrák Dennis Novak ellen kedden kezdi meg szereplését Wimbledonban, Babos egyesben nem érdekelt.
Babos Tímea és Kristina Mladenovic a vártnál is sokkal magabiztosabban nyerte meg a 250 ezer dollár (71 millió forint) összdíjazású isztambuli salakpályás női tenisztorna párosversenyének