
Rákot okozhat az emberi tevékenység a vadon élő állatoknál
Az ember megváltoztatja a környezetet, hogy jobb legyen neki, közben a változások sok állatfajnak sokféleképpen ártanak, egyebek mellett rákot idézhetnek elő bennük.

Az ember megváltoztatja a környezetet, hogy jobb legyen neki, közben a változások sok állatfajnak sokféleképpen ártanak, egyebek mellett rákot idézhetnek elő bennük.

Ívnak a keszegfélék, ezért április 16-án megkezdődik a fajlagos fogási tilalom. A kifogott halakat vissza kell helyezni a vízbe.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program 140 millió forintos támogatásával revitalizálják a Bogyiszlói Holt-Dunát, a projekt során kotrást végeznek, és partvédelmi rendszert alakítanak ki.

Sokat tisztult az elmúlt években a Szinva víze, ennek köszönhetően egyre gazdagabb élővilág jellemzi.

Nem ajánlott hóvirággal köszönteni a hölgyeket.

380 millió forintos pályázati pénzt nyert modernizálásra és állagmegőrzésre a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság.

A Hungarikum Bizottság döntése alapján a Bükkalján található Kaptárkövek is bekerültek a Magyar Értéktárba. Szomorú hír azonban: nemrég vandálok jártak a Kecskelyuk-barlangban, akik összefirkálták a különleges barlang falát.

Több ezren szedték a szemetet három napig Miskolcon. Ötödszörre került megrendezésre a Teszedd elnevezésű országos akció, melyhez a borsodi megyeszékhely újra csatlakozott.