
A járvány rányomta a bélyegét a BÉT e heti forgalmára
Az összforgalom 70,045 milliárd forint volt a múlt heti 63,865 milliárd forint után, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek.

Az összforgalom 70,045 milliárd forint volt a múlt heti 63,865 milliárd forint után, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek.

A globális piacokon kialakult óvatosság közepette csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn. A londoni FTSE 100 index 0,18 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,31 százalékos,

A londoni FTSE index 0,57 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,95 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,67 százalékkal gyengült pénteki záróértékéhez képest.

A részvénypiac forgalma 10,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Az Akko a felvásárlással történetének legnagyobb akvizícióját hajtja végre – ismertették utalva arra, hogy a tranzakciót a vállalat saját és banki forrásból fedezi.

A részvénypiac forgalma 18,1 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest.

A tőzsdei felkészülés költségeihez a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Pénzügyminisztérium a közös, kis- és középvállalatok tőzsdei megjelenését, felkészülését elősegítő pályázatán, a BÉT Mentoring Programon keresztül járult hozzá.

Emelkedő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 44 393,21 ponton zárt pénteken, 2285,64 ponttal, 5,43 százalékkal magasabban az előző

A részvénypiac forgalma 11,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

A DJIA-30 index 0,09 százalékos, az S&P-500 index 0,45 százalékos, a Nasdaq Composite index 1,19 százalékos eséssel kezdte a szerdai kereskedést.

Gyenge kezdés után London kivételével veszteséggel fejezték be a keddi kereskedést a főbb európai tőzsdék. Az indexek csökkenését az Európa szerte szigorodó járványvédelmi intézkedéseknek tulajdonítják

A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama a Richter kivételével emelkedett az előző napi záráshoz képest.