
BL-selejtező – Egy lépésre a főtáblától a Ferencváros
Amelyik gárda innen továbbmegy, az további 15,25 millió euróval (5,5 milliárd forint) gazdagodik, míg az El-csoportkör „csak” 2,92 millió eurót (1 milliárd forint) ér.

Amelyik gárda innen továbbmegy, az további 15,25 millió euróval (5,5 milliárd forint) gazdagodik, míg az El-csoportkör „csak” 2,92 millió eurót (1 milliárd forint) ér.

Az UEFA bejelentette, hogy egyfajta tesztként kezeli a mérkőzést, mivel ennek tapasztalataitól teszi függővé, hogy a jövőben visszatérhessenek a nézők a stadionokba.

Az MLSZ bízik benne, hogy a budapesti Szuperkupa-mérkőzésen tesztelheti az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a nézők visszaengedését.

A négycsapatos csoportok küzdelmeit szeptemberben, októberben és novemberben egy-egy duplafordulós körben bonyolítják le.

Várnából busszal utaznak egészen Razgradig, ahol a csütörtök esti összecsapást is játsszák a Ludogorec ellen az UEFA EL utolsó fordulójában.

A 119., tehát az utolsó előtti percben történtek, az UEFA véleménye szerint az már nem befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét.

Az UEFA több újságban, így a német Der Spiegel-ben megjelent dokumentumok alapján azt feltételezi, hogy az angol Premier League bajnoka, és jelenlegi éllovasa vétett a fair play szabály ellen, amikor 200 ezer fontot fizetett egy 14 éves tehetség (Jadon Sancho) ügynökének.