
Kapu Tibor bemutatta a HUNOR Űrhajós Programot Münchenben
Kapu Tibor bemutatta a HUNOR Magyar Űrhajós Programot a Munich Space Summit, Müncheni Űrcsúcstalálkozón.

Kapu Tibor bemutatta a HUNOR Magyar Űrhajós Programot a Munich Space Summit, Müncheni Űrcsúcstalálkozón.

Kapu Tibort, Magyarország második hivatásos kutatóűrhajósát választotta idén a közszolgálati média a Közmédia Év Embere Díjra.

A tervezők várják a NASA jóváhagyását.

Az univerzumról hallhatnak érdekességeket az érdeklődők a március 18. és 24. között zajló Csillagászati héten

Az arab űrhajós nyolc napig, orosz és amerikai társa pedig több mint egy fél évig, áprilisig marad majd az ISS fedélzetén.

A Roszkoszmosz holdbázis építését is tervezi,a Holdra szállást követően.

A három űrhajósnak 187 nap alatt mintegy 250 kísérletet kell elvégeznie biológia, földtudomány, fizikai és technológiai tudományok területén.

Életének 69. évében elhunyt Magyari Béla mérnök ezredes, a Szojuz-36 űrhajó tartalékszemélyzetének tagja, a Magyar Asztronautikai Társaság elnöke.