Szarvasbőgést hallgató túrákat szervez a gemenci erdőgazdaság
A gemenci gímszarvasokat megfigyelő kirándulások szeptember 5-én és 6-án, illetve 12-én és 13-án este fél hétkor indulnak
A gemenci gímszarvasokat megfigyelő kirándulások szeptember 5-én és 6-án, illetve 12-én és 13-án este fél hétkor indulnak
Agnes, a négyéves anyaállat két kölyöknek adott életet.
Mici és Ursula szerint közel már a tavasz.
Bemutatták a sajtónak a négyhetes ikerpárt.
December 27-én a nagyközönség is megnézheti.
Mind a három kis puma jól fejlett, egészséges és hím
A vadvilág világnapja alkalmából adták át a megszépült terráriumot Debrecenben
Az ENSZ döntése alapján 2013 óta ünnepeljük március 3-án a vadvilág világnapját
Kisoroszlán sétált a Szabadka és Csantavér közötti úton
Kutyák segítik az Ukrajnából mentett oroszlánkölyök beilleszkedését Nyíregyházán. Mázli a három kutyától tanulta meg, hogyan kell tálból enni.
Puma ikerpárral gazdagodott a Nyíregyházi Állatpark állatállománya, a most egy hónapos, hím utódok csütörtökön estek át életük első orvosi vizsgálatán.
A Miskolci Állatkertben a kölykök 6 hetesek, és múlt csütörtökön egy nyilvános orvosi vizsgálaton találkozhattak velük először a látogatók.