
Késnek a vonatok a Budapest-Cegléd vonalon
A késés 30-40, esetenként 50 perc is lehet.

A késés 30-40, esetenként 50 perc is lehet.

A MÁV fokozatosan vezeti be a kettős írásmódot, szeptember 4-től a budapesti fejpályaudvarok kijelzőin már magyarul is szerepelnek a településnevek.

A tavaly nyári utasszámok azt mutatják, hogy beváltak az elmúlt évek pálya- és járműfejlesztései, valamint az értékesítési újdonságok.

A viharos erejű szél házak és közintézmények tetejét bontotta meg, közel kétezer ház tetőszerkezete sérült meg.

A nemzetközi forgalomban a nyári időszakban az előző évekhez hasonlóan közlekednek a vonatok Budapestről a horvát és a szlovén tengerpartra – tájékoztatott a MÁV.

A tavaly nyári utasszámok azt mutatják, hogy beváltak az elmúlt évek pálya- és járműfejlesztései, a menetrendi reform, és az értékesítési újdonságok.

Budapest-Belgrád vasútvonal lesz a selyemút leggyorsabb európai belföldi szakasza

Az utasszám többmilliós emelkedése ugyanebben az időszakban a vasúttársaság jegybevételének 2,4 milliárd forintos növekedését eredményezte.

A 2019 márciusáig a Vonatinfón keresztül vásárolt e-vonatjegyekre nyújtott kedvezmények összértéke megközelítette a 70 millió forintot.

Smajda Attila váltókezelő hősiesen megakadályozta két, egymással szemben haladó személyvonat összeütközését. A munkavállaló példamutató helytállásáért elismerést kapott

Közel 150 milliárd forint értékben, három projekt keretében megújul a Budapest-Hatvan vasúti vonalszakasz. A beruházás a kormányzati támogatás mellett több európai uniós alap közös finanszírozásával jön létre.

A háromnapos kiállításon közel 40 méteres, digitálisan vezényelt terepasztalon közlekedtek az élethű szerelvények.