
Szentté avatják az utolsó magyar királyt, IV. Károlyt
Rómában elkezdődött a szentté avatási eljárás.

Rómában elkezdődött a szentté avatási eljárás.

Elzáródás veszélye miatt szükséges a gyors műtéti beavatkozás

Ferenc pápa magyarországi látogatását az olasz média is figyelemmel kíséri.

A gyermekek keresztény nevelését szorgalmazta Ferenc pápa vízkereszt alkalmából, ő maga tizenhárom csecsemőt keresztelt meg.

Ismét a szülőség és a gyermekvállalás fontosságát emelte ki és magasztalta Ferenc pápa a demográfiai téllel szemben szokásos szerdai kihallgatásán.

A Szentatya jelenléte a bazilikának a Szent Péter térre néző lodzsáján többek között azt jelenti, hogy a tér is nyitott lesz bárki előtt

Kétórás kulturális műsor előzi meg Ferenc pápa miséjét szeptember 12-én a Hősök terén. Tájékoztatott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) sajtóosztálya.

Főleg gazdasági bűncselekmények miatt volt időszerű a modernizálás.

A „jóságot nem ismerő” mai emberiség ébredését sürgette Ferenc pápa.

Tizennyolc magyar kézműves betlehem bemutatásával kezdődött a Vatikánban vasárnap délután megnyitott nemzetközi betlehem-kiállítás.

A szegények világnapja alkalmából Ferenc pápa november 17-én misét mutat be a Szent Péter-bazilikában.

A hét legfontosabb eseményeit Ferenc pápával kapcsolatban a vatikáni rádió latinul is sugározza.