
Bringára fel!
Bike Day néven Miskolc egész napos rendezvénnyel készült a Tour de Hongrie borsodi szakaszára a hosszú hétvégén.

Bike Day néven Miskolc egész napos rendezvénnyel készült a Tour de Hongrie borsodi szakaszára a hosszú hétvégén.

Manuel Belletti nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny első, szerdai szakaszát, sikerével pedig összetettben átvette a vezetést. A Balatonalmádiból 22 fokban elrajtoló 129

A Komáromban zajló versenyen 25 bíró igyekszik megtalálni 2018 legjobb pálinkáját.

Megvannak a 65. International Rostrum of Composers (IRC) kortárs zenei seregszemle győzteseit, a díjazottak Budapesten vették át az elismeréseket.

A pálinka hungarikumnak számít, ezért a szervezők kiterjesztették a pálinkák származási helyét a Kárpát-medencére, így a magyarországiak mellett a határon túli településekről is tudnak jönni pálinka lovagrendek.

Megkezdték a Tour de Hongrie nemzetközi kerékpáros körverseny rendezéséhez szükséges együttműködési megállapodás előkészítését.

Nem hivatalos versmondók jelentkezhetnek a Nemzeti Színház szavalóversenyére magyar költők már megjelent költeményeivel, összesen négy verssel.

Arany János életéről vagy munkásságáról szóló videókkal pályázhatnak diákok az Aranyfeszt Online Amatőr Rövidfilm Fesztiválra.

A leadott szavazatok 56 százaléka Miskolcra voksolt a világversenyen.

Nevezni fél liter mennyiségű pálinkával lehet a verseny előtti nap 17 óráig.

Lezárult az Origo által indított verseny első fordulója, amely során Magyarország legszebb fekvésű faluját keresik. Minden megyéből 3-3 település indulhatott a megyei közgyűlések munkatársai és turisztikai szakemberei javaslata alapján.

Április végén láthatják a nézők a televízióban azt a nyolc részes műsort, melyben ismert énekesek, tévések, rádiós személyiségek ülnek versenyautóba és mérik össze ügyességüket a miskolctapolcai gokart pályán.