
Férfi kézilabda BL – Szerdán kezdődik az új idény
Az európai szövetség (EHF) honlapjának előzetese szerint a veszprémiek sikerének kulcsa a nagy rivális Szegedtől igazolt spanyol jobbátlövő, Jorge Maqueda lehet.

Az európai szövetség (EHF) honlapjának előzetese szerint a veszprémiek sikerének kulcsa a nagy rivális Szegedtől igazolt spanyol jobbátlövő, Jorge Maqueda lehet.

Az ingyenes rendezvény Veszprémben és Balatonfüreden öt helyszínen mintegy negyven magyar filmmel várja a közönséget.
Felkészülési mérkőzésen 33-31-es meglepetésgyőzelmet aratott a Grundfos Tatabánya csapata a Telekom Veszprém vendégeként szerda este.

Június 16-án, 17-én és 18-án bérletes előadásait pótolja a Veszprémi Petőfi Színház.

Az IC+ kocsik számát évről évre növelve lehetőség lesz az IC-hálózat kiterjesztésére, így további területek vonhatók be a minőségi vasúti szolgáltatásba.

Gajic korábban az RK Celje, az RK Zagreb, a Branik Maribor és a Montpellier csapatát erősítette, Veszprémben 2016 óta kézilabdázik.

Telekom Veszprém azt is bejelentette, hogy Gasper Marguc, Dejan Manaskov és Petar Nenadic is további két idényre a csapat játékosa lesz.

A második felvonásban tíz perc sem kellett a vendégek első időkéréséhez, mert a Veszprém jól játszott és öt góllal vezetett.

A hivatalos program szombaton este kezdődik, akkor kerül sor a rajtsorrendről döntő kvalifikációs-, vasárnap pedig kilenc gyorsasági szakaszra.

Több százan köszöntötték a Bajnokok-Ligája-ezüstérmes veszprémi kézilabdacsapatot.

Az idei szezont még Veszprémben kezdte, azonban októberben kölcsönbe került a szlovén bajnok RK Celje Pivovarna Lasko együtteséhez.

Ma kezdődnek és szombatig tartanak a második alkalommal megrendezett Érzékenyítő Fesztivál programjai a Veszprémi Petőfi Színházban. A tavalyi első rendezvénnyel szemben idén a színházművészet mellett