
El-selejtező – Háromgólos győzelemmel kezdett a Debrecen
A második debreceni gól megtörte az albán csapatot, így a magyar együttes a hajrában még magabiztosabbá tette sikerét, így háromgólos előnnyel utazhat Albániába.

A második debreceni gól megtörte az albán csapatot, így a magyar együttes a hajrában még magabiztosabbá tette sikerét, így háromgólos előnnyel utazhat Albániába.

A Zalgiris igen jól felkészült csapat, ráadásul a játékosai nagyon jó fizikai állapotban vannak, jól ismerik egymást, hiszen régóta játszanak együtt.

A posztot a jövőben „egy fiatal, nagy reménységű” szakember, Gáspár Dávid fogja betölteni, akivel – mint az ügyvezető elárulta – több mint két éve folyik a párbeszéd, és az elmúlt két szezonban meglepetésre bajnoki bronzéremig és negyedik helyig vezette a ZTE gárdáját.

Az edzőváltásra vonatkozó döntés az idei kupakudarc után született meg. A 75-szörös válogatott Rebrov ezt megelőzően a Dinamo Kijevet és a szaúdi al-Ahli csapatát irányította.

32 új járművel támogatja a DVTK sportolóit a Volkswagen, a lillafüredi Hotel Palota előtt mutatták be az új autókat

Szlovákiába és Törökországba utaznak edzőtáborozni a DVTK focistái, a tréningek mellett öt mérkőzést is játszanak.

Folytatódni látszik a DVTK sikersorozata. A Magyar Kupa 7. fordulójában legyőzte a Balassagyarmat gárdáját

Az OTP Bank Liga 11. fordulóját megelőzően Bódog Tamás szakmai igazgató sajtótájékoztatóra várta az újságírókat.

Előfordulnak rosszabb fázisok, jobb fázisok, de rendkívül fontos nekünk, hogy a szurkolók – még egy rosszabb fázisban is – ott legyenek mellettünk.

Szabó Tamás, a Diósgyőri VTK ügyvezetője néhány fontos változtatásról tájékoztatta az elmúlt héten a sajtót. Bódog Tamás vezetőedző szakmai igazgató is lett, Veréb György kapusedző – a legendás Aranycsapat egykori kapusa – pedig szakmai tanácsadóként segíti a klub munkáját a jövőben.

Az OTP Bank Liga utolsó fordulóját az MTK-Paks mérkőzés döntötte el.

Nagy a tét. Továbbra sem tudni, melyik csapat marad bent az első osztályban.