
Majálissal, programokkal ünnepli születésnapját a Vígszínház
Vígmajálissal, ünnepi koncerttel és filmvetítéssel ünnepli születésnapját a Vígszínház

Vígmajálissal, ünnepi koncerttel és filmvetítéssel ünnepli születésnapját a Vígszínház

Ma van a színházi világnap, számos programmal ünnepelnek a teátrumok.

A Pál utcai fiúk című előadás szereplőiből alakult az együttes.

Hatalmas magyar musical slágerek hallhatók az esten.

Irodalmi esteknek és beszélgetéseknek ad otthont.

Öt éve játssza a társulat hatalmas sikerrel a világhírű darabot.

Több mint száz színházi darabban szerepelt. Drámában, vígjátékban, operettben, musicalben egyaránt megmutatta tehetségét.

A Pál utcai fiúk című produkció november 5-én a háromszázadik előadása mellett bemutatójának ötödik évfordulóját is ünnepli.

Balázsovits Edit (b) Júlia, Kiss Mari (k) Erzsi és Márkus Luca (j) Hilda szerepében a Durica Katarina A rendes lányok csendben sírnak című regényéből készült

Gyönyörűséges ötlet az országot járó Egészségváros. Engem mindig lázba hoz, ha emberek összegyűlnek és közösen létrehoznak valamit.

A Padlás igazi sikertörténet, csak a Vígszínházban egymillió néző látta. Nemrég már az 1000. előadás is megvolt

Egy szókimondó családtörténet, A Pentheszileia Program című darab szerepel a Vígszínház online műsorán szombaton, a színházi világnapon. Az előadás Szilágyi Csenge főszereplésével látható – közölte