
Elsődleges feladat a külföldi EU-állampolgárok jogainak védelme
Johnson szerint például senki nem akar fizikai határt Észak-Írország és az Ír Köztársaság között, és senki nem is gondolja, hogy erre szükség lenne.

Johnson szerint például senki nem akar fizikai határt Észak-Írország és az Ír Köztársaság között, és senki nem is gondolja, hogy erre szükség lenne.

Mintegy 70-75 perces beszédében az elnök hosszasan foglalkozott korábbi vetélytársával, Hillary Clintonnal, a demokraták volt elnökjelöltjével, ostorozta a sajtót és általában a demokratákat.

A 36 éves ,3 gyermekes édesanya három és fél évig volt a Fehér Ház szóvívője.

A folyamat első szakaszában,sorozatos szavazásokkal két főre szűkítik a jelöltek számát.

Ez volt az első alkalom, hogy az EP-képviselők közvetlen megválasztásának 1979-es bevezetése óta növekedett a részvétel az előző választáshoz képest.

A programot 2012-be ugyan lezárták, de a szóvivő szerint a minisztérium változatlanul vizsgálódik, ha „azonosítatlan tárgyakról” vagy „idegen űrjárművekről” érkezik bejelentés.