Férfi vízilabda mérkőzés a Duna Arénában.
A magyarok szombaton 19 órától a görögökkel, vasárnap 12 órától pedig a házigazda, világbajnok olaszokkal játszanak.
A magyar csapat szerzett vezetést, majd a hazai együttes fordított, de sokáig nem tudott meglépni: az első negyed döntetlennel, a második egygólos Jug-vezetéssel zárult. A harmadik szakaszt azonban a horvát csapat két góllal megnyerte.
A legutóbbi idényben ezüstérmes OSC hazai környezetben fölényes, 20-6-os győzelmet aratott a Vasas együttese felett.
A nemzeti együttesben 116 mérkőzésen játszott, a legkiemelkedőbben a már említett tokiói olimpián, amikor az aranyérmet bebiztosító gólját is szerezte.
A Miskolc 12-10-re legyőzte a vendég Debrecent.
A 1976-os játékokon aranyérmes válogatott tagjának haláláról a magyar szövetség és az FTC honlapja számolt be vasárnap este.
A címvédő FTC győzött a pénteki mérkőzésen.
Az Eurokupában két magyar klub is érdekelt lesz a selejtező első fordulójában.
A magyarok közép-európai idő szerint 11.30 órakor a spanyolokkal játszanak az elődöntőben.
Amennyire tudtuk, játszottuk a játékunkat egy nagyon kellemetlen ausztrál csapat ellen.
A magyarok a szerdai elődöntőben – közép-európai idő szerint 11.30 órától – a spanyolokkal találkoznak.