Viharkárok Zala megyében
Mintegy negyven helyre riasztották a tűzoltókat viharkárok miatt vasárnap Zala megyében – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel. A közlemény szerint a legtöbb segítséget
Mintegy negyven helyre riasztották a tűzoltókat viharkárok miatt vasárnap Zala megyében – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel. A közlemény szerint a legtöbb segítséget
A BEAC a 21 pontos Mérész Beatrix vezetésével nyert Zalaegerszegen a női kosárlabda NB I pénteki mérkőzésén. Eredmény, a 9-12. helyért: ZTE Női Kosárlabda Klub-ELTE
A diákok korai iskolaelhagyásának csökkentése volt a célja annak a hároméves projektnek, amelyet a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum valósított meg.
Igazságos, a játék képének megfelelő eredmény született.
A Zalaegerszegi Televízió (ZTV) által, a Nemzeti Filmintézet támogatásával megvalósított filmszemlére idén 93 filmet neveztek négy kategóriában.
Az elképzelések szerint az energiaszolgáltatókat arra ösztönöznék, hogy a fogyasztóknál hatékonyabb legyen az energiafelhasználás, például okosmérők felszerelésével.
A Budapest-Székesfehérvár vasútvonal 2010 óta több projekt keretében újult meg, a beruházások összes nettó költsége meghaladta a 128 milliárd forintot.
Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke szerdán Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón azt mondta: a felajánlásnak köszönhetően 400 nehéz sorsú család juthat egészséges élelmiszerhez.
A címvédő Ferencváros döntetlent játszott Zalaegerszegen.
A Zalaegerszeg hajrában szerzett gólokkal 2-0-ra legyőzte a címvédő Fehérvárt.
Az IC+ kocsik számát évről évre növelve lehetőség lesz az IC-hálózat kiterjesztésére, így további területek vonhatók be a minőségi vasúti szolgáltatásba.
A zalaegerszegi járműipari tesztpálya közös vállalkozást hozott létre az osztrák AVL autóipari kutatóvállalattal, az együttműködés célja, hogy a létesítmény pénzügyi fenntarthatóságát, jövőbeni hasznosítását a legnagyobb professzionalitás mellett lehessen biztosítani.