
Vasárnap kezdődik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Lukács bérlete
A hangversenyen Mozart A-dúr szimfóniája, Hindemith Versenymű fafúvós hangszerekre, hárfára és zenekarra című műve, valamint Bizet C-dúr szimfóniája hangzik el.

A hangversenyen Mozart A-dúr szimfóniája, Hindemith Versenymű fafúvós hangszerekre, hárfára és zenekarra című műve, valamint Bizet C-dúr szimfóniája hangzik el.

A fesztiválon több programmal emlékeznek meg Muszorgszkij születésének 180. évfordulójáról.

A szólistákat a Virtuózok Zenekar kíséri, amely Szüts Apor művészeti vezetésével ezen a hangversenyen mutatkozik be.

A Budapest Ritmo idei fókuszországa, Lengyelország zenéje a fesztivál zárónapján számos produkcióban mutatkozik be.

Vasárnap délelőtt 11 órakor Vigh Andrea ingyenes hárfabemutató koncertjén a gyermekek vehetik birtokukba a fesztivált.

A közlemény szerint Bryan Adams hat kamionnal érkezett meg a magyar fővárosba. Kétórás exkluzív show-val lép fel a Hősök terén.

A méltán híres zongorista a Dob utca 46/b szám alatt született, egyik leghíresebb szerzeményét, a Szomorú vasárnap című dalt több mint 100 nyelven adták már elő.

A nagy sikerű előadáson a főbb szerepeket Gál Erika, László Boldizsár és Sümegi Eszter alakította.

Az uniszex méretezésű és fazonú ruhadarabok hétfőn debütáltak az amerikai Barneys luxusáruházban.

A döntőben a századforduló francia és orosz zeneszerzők kompozíciói, valamint romantikus művek választhatók.

A civil kezdeményezés két éve Szegeden egy olasz ötlet alapján indult el.

A Liget Budapest Projekt keretében épülő Magyar Zene Háza várhatóan 2021 végén nyitja meg kapuit.