
A világ legjobb művészeti felsőoktatási intézményei között a Zeneakadémia
A február végén közzétett eredmények szerint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem az előadó-művészeti képzési kategóriában a világ első száz egyeteme között szerepel.

A február végén közzétett eredmények szerint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem az előadó-művészeti képzési kategóriában a világ első száz egyeteme között szerepel.

Hétfőn kezdődik a Fesztiválakadémia, amelyen hét esti hangverseny, matinékoncertek, mesterkurzusok és előadások is várják a közönséget július 29-ig a budapesti Zeneakadémián. A rendezvény vendége lesz

Az Európai Örökség cím azzal a céllal jött létre, hogy erősítse a közös európai identitást és növelje a díjazott helyszínek ismertségét, értékét.

A Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője, rendezője állította színpadra Molnár Ferenc külvárosi legendáját, a Liliomot. A premier után beszélgettünk.