A Bartók Plusz Operafesztivál igazgatójával a rendezvény zárónapján beszélgettünk, a Miskolci Nemzeti Színházban.
Vona Ildikó: Egy összegzést szeretnék kérni az idei fesztiválról. Mennyire vagy elégedett az eredményekkel?
Kesselyák Gergely: Elégedett vagyok, és nagyon örülök, hogy így sikerült megvalósítani. Csak a pótszékek hiányoztak, meg az a félév, amennyivel jobb lenne korábban tudni a költségvetésünket. Azért fontos időben megismerni a rendelkezésünkre álló pontos összeget, mert a fesztiválnak van két merőben eltérő feladata. Az itt élők szórakoztatása az egyik, de azt is be kell látni, ha ennyi pénzt elkölt egy szakminisztérium, akkor olyan szakmai tartalomra van szükség, ami világviszonylatban teszi érdekessé a miskolci Operafesztivált. Legkönnyebben úgy lehetne eladni a programot a városlakók körében, ha Traviatát, Rigolettót, Bohéméletet, Carment játszanánk minden este, csak ez a világot nem érdekli. Amire 345 millió forintot ráfordít a minisztérium, annak olyan szakmai mondanivalóval kell rendelkeznie, ami a teljes opera világában különleges. Ez lenne a modern népopera megszülésének koncepciója, és erre jelenleg óriási a rezonancia. Izraeltől kezdve, angol újságírón keresztül, oroszok, németek, rengeteg olasz, sőt két nagyon befolyásos holland producer volt itt. Idejöttek és elképedtek, hogy egy térképen alig érzékelhető városnak ilyen fesztiválja van.
– Most több pénzből gazdálkodhattatok…
– A minisztériumi támogatás hétszer több volt idén, ezáltal gazdagabb kiállításúak tudtak lenni a produkciók. Majdnem háromszor annyi lett a városi helyszíneken tartott rendezvény, mint eddig, és több külföldi vendégjátékra került sor. Azt az igazi fesztiválhangulatot, amit 10-15 évvel ezelőtt megszokott a közönség, tényleg újra megteremtettük. Egy hiányzik: ha időben meg tudjuk hirdetni a programot, akkor a nemzetközi közvélemény érdeklődését is sikerül még erőteljesebben felkelteni. Az időben annyit jelent, hogy legkésőbb karácsonyig.
– Bartók-emlékév van. Sikerült méltó emléket állítani?
– Szerintem igen. Bőséges kínálattal jelentkeztünk az idei fesztiválon. Ha az utcai rendezvényeket is nézzük, majdnem 100 programunk volt. 30 komolyzenei koncertet, operaelőadást tartottunk 10 nap alatt, és külön kiemelném közülük a Bartók-maratont, amire nagyon büszke vagyok.
– Most zajlott a labdarúgó Európa-bajnokság, ahol a magyar csapat két meccse is azonos időpontban volt a nagyszínházi előadással. Mennyire befolyásolta ez a közönség létszámát?
– Gondolkoztunk rajta, hogy kikerüljük azt a 2 napot, amikor a magyar válogatott játszik, de végül letettünk róla. Furcsa lett volna a kihagyás. Főleg szombaton este, ha a zárónap előtt üresen áll a színház, és szépen meg is telt a nézőtér. Strauss operájára rengetegen eljöttek.
– Inkább Enescu Oidipusza volt az, amikor látszott a magyar meccs…
– Igen, az Oidipuszt sajnáltam. A Bukaresti Opera viszont nem tudott volna máskor jönni. Így is nehezen sikerült összehozni, hogy a társulatuk Miskolcon fellépjen. Óriási botrányok voltak náluk, a nemzetközi sajtóban napi szinten lehetett róla olvasni. Mióta mi elkezdtük velük a tárgyalásokat, már azóta 2 vagy 3 igazgató távozott. Javasoltam, hogy inkább a Jégcsarnokban adjuk elő, mert nagyon monumentális, de ők mindenképpen szerették volna használni a színházi zsinórpadlást…
– Arról nem esett szó, hogy színpadi előadásként mutatják be, és nem koncertszerű produkcióként?
– De. Az első igazgató, akivel tárgyaltunk azt mondta, lekicsinyítik a díszleteket. Az itteni zenekari árok is meglehetősen szűk, de azzal kapcsolatban azt válaszolta, hogy beülnek a páholyba a zenészek, és úgy meg tudják oldani a szcenírozott előadást. Aztán jött egy másik vezetés, ők nem kívánták szétszabdalni a meglévő díszletet; utána meg úgy volt, hogy nem is tudnak fellépni. Végül mégis eljöttek, de pont egyszerre az EB- meccsel. Azért ragaszkodtam ennyire ehhez az előadáshoz, mert mindig zenetörténeti jelentőségű pillanat, amikor először szólal meg egy remekmű. Az Operafesztivál ősbemutatók tekintetében is kimagasló, és még mindig találunk olyan operát, ami rendkívül fontos darab, viszont eddig még nem hangzott el sehol Magyarországon.
(Fotó: Vona Ildikó)
– Idén Bizet Carmenje volt az ún. Ezrek operája, amit Miskolc különböző pontjain játszottatok. Nem sajnálod feldarabolni a műveket, amikor több napon, helyszínen és részletben adjátok elő?
– Nem daraboljuk fel a műveket. Az én ötletem az volt első évben, hogy 3 helyen játsszuk le a Toscát. Vidnyánszky Attila erre azt mondta: legyen 2 helyen az első kettő felvonás, de az utolsó helyszínen a teljes operát adjuk elő, és ne csak a harmadik felvonást, mert annak úgy nincsen értelme. Az „Ezrek operájának hagyományát” ketten hoztuk létre, mert Attila is hozzárakta a maga elképzelését. Azóta én már eleve így kérem fel a rendezőket: két előadás, ami valamilyen módon ízelítőt ad a darabból, és pénteken pedig a komplett mű.
– Már második éve a Virtuózok tehetségkutató verseny győztesei is bekapcsolódnak a koncertekbe. Milyen visszajelzéseket kaptál?
– Már-már erkölcstelen ezzel villogni, mert máshol teljes koncertsorozatokat adnak el azzal, hogy egy-egy Virtuóz megjelenik, nálunk pedig csak a nyitónapon négyen játszottak: Bianka a színházban, hárman pedig a Szent István téren. Tavaly Miklósa Erikával léptek fel a győztesek, meg a Zenepalotában is volt külön koncertjük. Gyorsan megszerette őket a miskolci közönség. Szerintem a Virtuózokkal nagyon közös az Operafesztivál célja. Fel akarjuk hívni a figyelmet arra, hogy a komolyzene nem amolyan „kevesek számára fogyasztható” dolog, hanem ezt valamikor a szerzők az emberek szórakoztatására találták ki.
– Idén nem járt Fesztivál Villamos, viszont lehetett kóstolni Fesztivál Fagylaltot, és volt tűzijáték, meg más látványosság…
– Én azt látom, ha elmegyek egy olasz városba, aminek van fesztiválja, akkor az egész város fel van díszítve zászlócskákkal, lila virágok ki vannak téve mindenhová. Szeretném, ha nekünk is lenne egy ilyen imidzsünk. Ez még most van kialakulóban, de egyeztetést kezdtünk róla, hogy a házak homlokzatára, meg a közterületekre milyen díszítőelemeket lehet kirakni. A nemzetközi tapasztalatom az, ha valahol egy település fesztivált szervez, akkor az az épületeken is megnyilvánul. Mi is folyamatosan dolgozunk rajta, hogy még látványosabbá tegyük a Bartók Pluszt.
– A jövő évi műsorral kapcsolatban mik a tervek?
– Még egyelőre nem tudjuk, hogy mennyi pénzünk lesz. Sok dolog most van alakulóban, de mondok néhányat: Gyöngyösi Leventének elkészült a Mester és Margarita című musicaloperája, és tovább akarjuk vinni az utcai operákat is, most tárgyalunk a Bánk bánról, amit az Operaházzal közösen valósítanánk meg. Szeretném, ha újra lenne a műsoron Alekszej Ribnyikov-darab. Dirigáltam Pesten és Szegeden a VI. szimfóniáját, most pedig a Nemzeti Filharmonikusokkal csináljuk az V. szimfóniát. Ezek gyönyörű és monumentális, a világ univerzális problémáival foglalkozó művek, sőt már készen van az operája is a Háború és békéből. Magyarországi ősbemutatónak jó lenne elhozni Miskolcra Korngold művét, a Das Wunder der Heliane-t, ami kutatók szerint a szerző legjobb operája.
– És az operaíró verseny?
– Novemberben lesz megtartva a Zeneakadémián, Budapesten. Ha ott a zsűri talál egy sikeres bemutató reményével kecsegtető művet, akkor azt előadjuk majd a következő Bartók Pluszon.
(Fotó: MTI)
– Romantikus, klasszikus opera előfordulhat a mostaninál nagyobb számban a fesztiválon?
– A Bartók Plusz azt jelenti: a Bartók utáni operaélet. Muszáj, hogy legyen egy fesztiválnak arculata. 1900 után bemutatott darabokat keresünk, ez alól az „Ezrek operája” az egyetlen, ami felmentést kap. A mostani Bartók-maraton sikerén felbuzdulva mondom, ha Kerényi Miklós Gábor expresszivitásával megrendezett látványos, nagyon elmélyült, mégis az emberekhez közel hozott Kékszakállút adnánk elő az utcán, én nem hiszem, hogy kint ne lenne óriási sikere. Az egyik távlati célom – de ez még biztosan nem jövőre lesz, talán 2-3 év múlva megvalósítható-, hogy az „Ezrek operája” Bartók három színpadi műve legyen. Akkor azt mondhatom, hogy megérkeztünk.
