Pannonhírnök

Csiszár István: ”Elárulok egy titkot”

Az interjú végén az énekes tényleg elárulta a titkát.

A népszerű színész-énekes, a Sztárban sztár leszek! zenés tehetségkutató 2021-es évadának győztese most a szülővárosában, Miskolcon adott interjút portálunknak.

Vona Ildikó/ PannonHírnök: Hogy vagy? Mivel telnek a napjaid a Sztárban sztár leszek! után?

Csiszár István „Csiszi”: Óriási élményt, kihívást, feladatot jelentett nekem ez a műsor. Imádtam minden percét, bár nagyon oda kellett magam tenni, ami hatalmas erőbedobást igényelt. A színházi premier héthez tudnám hasonlítani, amikor a bemutató előtt mindenki a maximumon pörög, de ott lemegy a bemutató és utána kialussza magát az ember. Itt viszont 8 héten keresztül tartott ez a premier hét, hiszen mindig új műsorral kellett előállni. Hétről-hétre ugyanazzal az intenzitással hozni a tőlem megszokott színvonalat, nagyon elfárasztott a végére. Sikerült nyerni, de közben annyira kifáradtam, hogy a műsor után lebetegedtem. Hiába vagyok egy edzett, terminátor típusú ember, a testem azt mondta: ő most elmegy szabadságra. Körülbelül 3 hétig voltam beteg, aztán jöttek az ünnepek, és januárban már én mondtam, hogy csinálni kéne végre valamit.

Színházban sem tudtál közben játszani? A Győri Nemzeti tagja vagy…

Ott most csak az Elisabeth musical megy, amiben szerepelek. A Madách Színházban kaptam egy szép feladatot, a József és a színes szélesvásznú álomkabátban én vagyok a fáraó. Érdekes, mert lejátszottam a premiert, megcsináltam az előadásokat, amiben a színházzal megállapodtunk, és másnap megint kezdtem rosszul lenni. Lett egy pozitív Covid-tesztem. Szóval, a két hónap alatt kétszer voltam beteg. Először fáradság-kimerültség tünetekkel, amihez torokgyulladás is társult, aztán – miután abból szerencsésen felépültem – elkapott a Covid.

Már jól vagy?

Szeretnék mindenkit megnyugtatni: már teljesen jól vagyok.

Zámbó Jimmyként a döntőben, Miklósa Erikával (Fotó: TV2)

Akkor beszéljünk a szakmáról! Hogyan kerültél a Madách Színházba?

Megkerestek, ők is nézték a műsort. Mivel éppen kellett nekik valaki a fáraó szerepére, Tihanyi Ákos koreográfus felhívta Szirtes Tamás igazgató úr figyelmét rám. Velük már van egy szerződésajánlatom az Aranyoskámra; elmentem meghallgatásra és beválogattak, kaptam egy nagyon jó szerepet. Egyébként már be kellett volna mutatni a darabot, de a Covid miatt elhalasztották őszre a premiert. Nem akar a színház egy ilyen szép, nagyszabású musical-produkciót feláldozni, hogy aztán majd felházzal menjenek az előadások. Teljesen érthető módon várnak még kicsit, hogy a pandémia csendesedjen.

József és a színes szélesvásznú álomkabát, ezt még kimondani is komoly feladat…

Valóban, egy beszédtechnikai gyakorlat! Amikor kamaszkoromban elkezdtem színházzal foglalkozni, meg énekelni Miskolcon, a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban lehetett bakeliten zenéket hallgatni Ott találkoztam először ezzel a darabbal, az eredeti felvételen Vikidál Gyula énekli a fáraót. Nagyon megtetszett már akkor, és most, amikor a Madáchban felajánlották nekem ezt a szerepet, boldogan vállaltam.

Maga az éneklés hogyan kezdődött?

14 évesen kerültem a Pécsi Sándor Guruló Színpadhoz, ami egy fantasztikus közösséget jelentett a fiataloknak. Sok miskolci még tudja, amit Szép Laci bácsiék csináltak misszió volt: kinevelték az énekesi, színészi utánpótlást. Nálam is ott kezdődött az ismerkedés a zenés színházzal, az énekléssel, a különféle énektechnikákkal.

Hamburgban jártál művészeti iskolába. Mesélnél róla?

Kamarás Máténak köszönhetően kimehettem külföldre, egy hajóra dolgozni 2004-ben. A hajón, ahol énekeltem és ahol próbáltunk, a termet egy művészeti iskola bérelte, akik műsort is adtak ott. Ezért gondoltam, ha már Hamburgban vagyok, akkor ezt a 3 éves művészeti képzést a munkával párhuzamosan megcsinálom. Rengeteg jó szakemberrel dolgozhattam együtt, színházi gyakorlatnak pedig betudták a hajós szerződésem. Sokan elítélik, ha hajón dolgozol, mert azt hiszik: beülsz egy bárba, ahol emberek vacsoráznak, te meg ott a háttérben citerázgatsz, klimpírozol. Nálunk a hajón 1100 fős színházterem volt, 3 szintes nézőtérrel, süllyeszthető színpaddal. Nekem azok az évek sok-sok tapasztalatot adtak.

Játszol valamilyen hangszeren?

Én nem nevezném játéknak. Vagy inkább azt mondom: játszom rajta, nem zenélek. Egy kis zongorázás, meg van otthon egy akusztikus gitárom, amin elpiliszkázom. Tervezem viszont, hogy gitározni megtanulok komolyabban.

Torda szerepében a győri István a király előadásban (Fotó: MTI/ Krizsán Csaba)

Hogyan vezetett az utad a győri színházhoz?

Egy közös ismerős révén találkoztam Cselepák Balázzsal, akivel aztán több közös produkcióban is szerepeltem. Kiemelném az István, a királyt, amit Szatmárnémetiben 2016-ban augusztus 20-án adtunk elő tízezer ember előtt. Én voltam Torda, Balázs pedig Koppány. Ő már Győrben dolgozott, ahol az akkori színházigazgató, Forgács Péter műsorra tűzte ezt a rockoperát. Balázs megmutatta neki a velem készült felvételt, így kaptam meg Torda szerepét Győrben.

 Koppányt is énekelted, ugye?

Igen. Megbeszéltük a színházban, hogy Száraz Tamás beugorhasson helyettem. Ha Balázs valamiért nem tud eljönni, akkor én megcsinálom Koppányt, Tomi pedig Tordát. Így lettem Koppány is.

Picit beszéljünk a szerepeidről! A padlás című musicalben te voltál Rádiós, de mikor is?

Az még itt történt, Miskolcon. A Szemere Bertalan Gimnáziumban (az akkori szakmunkásképzőben, ahol dieselmozdony szerelő szakmát szereztem) az anyagismeret tanárom vezette a diákszínpadot. Nagyon népszerű elfoglaltságnak számított azokban az időkben a diákszínjátszás. A Herman Ottó Gimnázium például A nyomorultakat állította színpadra, az ő előadásukban Kamarás Máté volt Jean Valjean. Összefonódnak ezek a szálak, mert Mátéval akkor találkoztam, amikor a Ki mit tud?-on versenytársként indultunk. A megyei középdöntő után ismerkedtünk meg, és azóta tart a barátságunk. Csak érdekességként említem, hogy pár évre rá meg is rendeztem A padlás musicalt a Pécsi Sándor Guruló Színpadnál, Miskolcon.

Voltál Júdás a Jézus Krisztus Szupersztárban, az is egy remek szerep…

Akkor már Pesten tanultam, Toldy Marika néninél a Vasutas Zeneiskolában,  és bekerültem a Miklós Tibi által vezetett Piccolo Színház produkciójába.

Kenickie a Grease-ből?

2015-ben készült egy sztárszereposztásos előadás. Vastag Csaba volt benne Danny Zuko, Görgényi Fruzsina Sandy, és kellett egy ember Kenickie szerepére. Emlékszem, Cselepák Balázs azzal hívott fel, hogy be tudnék-e menni Pestre, de most rögtön, mert Szurdi Miklós meghallgatna. Éppen otthon voltam Monoron, gyorsan felöltöztem, bevonatoztam és elénekeltem, Miki pedig mondta: én leszek Kenickie Nagyon örültem a lehetőségnek, mert rengeteg jó embert megismertem, köztük a Vastag-testvéreket.

A Sztárban sztár leszek! meghozta az országos ismertséget. Jönnek a megkeresések? Érezni a hatást, hogy megnyerted a versenyt?

Igen, úgy gondolom. Én már másképp kezelem az ismertséget, mint a fiatalok. 43 éves vagyok, idén leszek 44, és van mögöttem lassan 30 évnyi színházi tapasztalat. Én már tudok nemet mondani. Azért kezdtem el a beszélgetés elején ezt a betegséges sztorit mesélni, mert a legjobbkor jelzett a testem. Nem tudtam volna eleget tenni a felkéréseknek. Annyira kifáradt, elfáradt a testem, hogy pihenésre volt szükségem. Most, hogy összeszedtem magam, kezd beindulni, és akkor fog majd igazán elindulni, ha kijön az új dalom, videoklippel együtt.

Az mikorra várható?

Most már hamarosan.

Sportolsz valamit?

Igen. Miskolcnak rengeteget köszönhetek ebből a szempontból, mert az én gyerekkorom a természetben telt. Minden hétvégét a Bükkben, Lillafüreden vagy Tapolcán töltöttem, és sokat sétáltunk, túráztunk, kirándultunk a családdal, meg a haverjaimmal. Ez a szokásom máig megmaradt. Amikor még a hajón dolgoztam és kikötöttünk valahol, mindig megnéztem a várost. Bejártam Rómát, Barcelonát, de előfordult, hogy buszra szálltam felfedezni a helyi életet, borvidéket. Nagyon szeretek kerékpározni, és járok edzőterembe is.

Elvis-gála 2020-ban (Fotó: Csiszár István Facebook oldala)

Merrefelé találkozhat veled a közönség?

Miskolcon legközelebb március 4-én, a Nőnapi Gála fellépőjeként. Cselepák Balázzsal, Veréb Tamással kitaláltuk, hogy meglepjük a hölgyeket egy látványos, zenés műsorral. Többféle műfajjal, stílussal készülünk. Színházban szintén találkozhatnak velem a nézők. Győrben az Elisabeth musicalben, Pesten pedig a Madách Színházban, a József előadásban. Lesz majd az Aranyoskám, és még nem tudom, merre visz az utam, ha kijön az új dalom.

Köszönöm az interjút!

Elárulok egy titkot. Lehet?

Természetesen. Csupa fül vagyok!

Voltam tanodás a miskolci színházban, és nagyon szeretnék egyszer visszatérni, a szülővárosom színházában eljátszani egy szerepet.

Szerintem annak sokan örülnének. Amikor tavaly megnyerted a Sztárban sztár leszek! tehetségkutatót, mindenki nagyon büszke volt rád Miskolcon. Köszönöm a beszélgetést, és további sok sikert kívánok!

(Kiemelt kép: a TV2 fotója)

Amennyiben tetszik az interjú és a tartalmak sokszínűsége, kérjük támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon

További cikkek