Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Csökkenő forgalom mellett esett a BUX a héten

Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten.

Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 43 072,08 ponton zárt pénteken, 1443,89 ponttal, 3,24 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.

A részvénypiac heti forgalma 56,40 milliárd forint volt az előző heti 57,51 miliárd forint után. A vezető részvények gyengültek.
Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában kiemelte, hogy a héten meredeken esett a BUX index, a kínai koronavírus terjedése miatti aggodalmak a nemzetközi befektetői hangulatra is rányomták a bélyegüket.
Kiemelték, hogy az OTP romániai részlegének vezetője egy helyi üzleti napilapnak úgy nyilatkozott, a bankcsoport Romániában az idei év végére 3 százalékos piaci részesedést szeretne elérni, amit 2025-re 5 százalékra tornázna fel.     A lap információja szerint 2018 végén az OTP 2,45 százalékos részesedést ért el a román bankpiacon, ezzel a kilencedik helyen állt a helyi bankszektorban. A 2019-ben elindított öt éves terv keretében az OTP 209 millió eurót kíván befektetni Romániában a piaci részesedésének megduplázása érdekében. A program során további 300 fővel emelné a munkavállalóinak a számát, és a fiókhálózat bővítésére is nagyobb hangsúly kerülne.

A héten két céláremelés is érkezett az OTP részvényeire, hétfőn a Goldman Sachs emelte 15 300 forintról 17 500 forintra a 12 hónapos célárfolyamot, továbbra is vételi ajánlás mellett. Kedden pedig a HSBC 16 800 forintra módosította a célárfolyamot a korábbi 16 200 forintról, és továbbra is vételre ajánlja a bankot – írta az Equilor.
Az elemzői céláremelések mellett hétfőn az S&P javított az OTP hitelbesorolásán. A hitelminősítő korábban BBB- besorolást adott a bank rövid- és hosszú lejáratú hiteleinek, ezt hétfőn BBB-re változtatta, stabil kilátás mellett. A hitelminősítő szerint az OTP lehet a magyar bankrendszerben lezajlott fejlődések legnagyobb nyertese.
A Mol Lengyelországban terjeszkedne, a hazai olajtársaság is ajánlatot tehet a PKN és a Lotos lengyel benzinkútjaira, amelyek értékesítésére a két társaság egyesülése után kerülhet sor. A hálózat mintegy 700-800 benzinkutat foglal magába, ezek ára egységenként átlagosan 1,5-2 millió dollár lehet. A Mol fogyasztói szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese kedden a lengyel Parkietnek adott interjújában megerősítette, hogy a vállalat érdeklődik a lengyel kiskereskedelmi piac iránt. Ratatics Péter azt is elmondta, hogy Lengyelország mellett Ausztriában is saját márka kiépítésén gondolkodnak, és idén 200 millió dollárt szánnak a fogyasztói szolgáltatások üzletág fejlesztésére, mely az elmúlt negyedévek során rendre kétszámjegyű növekedést tudott felmutatni.

A héten a Richter részvényeire is céláremelések érkeztek, a Raiffeisen Centrobank 5700 forintról 7000 forintra emelte a gyógyszergyártó részvényére vonatkozó 12 havi célárfolyamát, tartás ajánlás mellett, míg a J.P. Morgan 6900 forintról 7900 forintra, felülsúlyozás ajánlás mellett – olvasható az Equilor heti összefoglalójában.
A vezető részvények közül a Mol árfolyama csökkent legnagyobb mértékben, 4,80 százalékkal, pénteki záró ára 2580 forint volt, heti forgalma meghaladta a 10,85 milliárd forintot.
Az OTP árfolyama 4,21 százalékkal esett a héten, pénteken 14 120 forinton fejezte be a kereskedést a banki papír, heti forgalma pedig több mint 31,11 milliárd forint volt.
A Magyar Telekom 0,22 százalékkal gyengült a héten, pénteken 454 forinton zárta a kereskedést, heti forgalma meghaladta a 915,3 millió forintot.
A Richter ára 0,61 százalékkal mérséklődött a héten, pénteki záróára 6540 forint lett, heti forgalma meghaladta a 10,99 milliárd forintot.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3613,34 ponton zárt pénteken, az előző hetihez képest 117,77 ponttal, 3,16 százalékkal alacsonyabban.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek