Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Debrecenben nyílt az ország első vidéki Hilton szállodája

Az új hotel a történelmi városközpontban található.

Megnyílt Magyarország első vidéki Hilton szállodája: a Hilton Garden Inn Debrecen City Centre a történelmi városközpontban, a Református Nagytemplom és a Református Kollégium szomszédságában várja csütörtöktől vendégeit.

Papp László, Debrecen polgármestere az ünnepélyes megnyitón elmondta, hogy 2023-ban 4 százalékkal nőtt a vendégek és 5,2 százalékkal a vendégéjszakák száma Debrecenben, így a tavalyi csúcsév volt a város turizmusában. Idén az első negyedévben a vendégéjszakák száma 23 százalékkal emelkedett az előző év első negyedévéhez képest.

László György, Suhajda-Molnár Anikó, Papp László polgármester, Malgorzata Morek és Apáthy Zoltán átvágja a nemzeti színû szalagot a Hilton Garden Inn Debrecen City Centre hotel megnyitásán 2024. augusztus 15-én (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Malgorzata Morek, a Hilton kelet-európai fejlesztési igazgatója üdvözölte a debrecenieket a Hilton-családban, és kiemelte, hogy a debreceni már több mint az ezredik Hilton-hotel a világon.

A Hilton széles kínálattal vár Debrecenben

Az új szálloda 101 szobával, all day dining étteremmel, sky-bárral várja vendégeit, és rendelkezik fitneszteremmel, tárgyalóval, mélygarázzsal, valamint gyereksarokkal. A legmodernebb fenntarthatósági előírásoknak megfelelően épült, és elnyerte az amerikai szabványoknak megfelelő LEED Gold minősítést is.

Az avatóünnepségen jelen volt Suhajda-Molnár Anikó, a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és László György, a beruházó tetrecen Kft. ügyvezetője.

(Az MTI értesülései szerint)

Nyitókép: Sky-bar a Hilton Garden Inn Debrecen City Centre hotelben a nyitónapon, 2024. augusztus 15-én.
(Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek