Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Díjat nyert a Tisza-tavi Fesztivál egyik programja

Különdíjas lett a Tisza-tavi Fesztivál félmaratonja a befutoerem.hu szavazásán. Örömmel fogadták a sorozat szervezői az elismerést.

Különdíjas lett a Tisza-tavi Fesztivál félmaratonja a befutoerem.hu szavazásán. Az eredmény kihirdetése után Debreczeni Ildikó főszervezőt kérdeztük.

Nagyon boldogok voltunk, amikor elolvastuk az e-mailt, amiben értesített a cég, hogy a beérkezett szavazatok alapján mi kaptuk a Különdíjat. Kiemelt feladata rendezvényünknek felhívni az emberek figyelmét a testmozgás fontosságára, és Miklósa Erika fontos szereplője annak a programnak, ami most a díjat kapta.

A művésznő az éneklés mellett futással tartja kondiban magát, és 3 éve kitaláltuk közösen, hogy rendezzünk egy futóversenyt a fesztiválon. Ez először csak egy élményfutás volt – mindenféle díj, bevétel nélkül –, majd később megcsináltattam ezt a szép kis emlékérmet, amit minden befutó, aki beérkezik a célba, ajándékba megkap. Nagyon örültünk a befutoerem.hu szavazásán született eredménynek, hiszen itt a programunk és a mi kis befutóérmünk komoly elismerést kapott – válaszolta Debreczeni Ildikó.

 

Éremmel a nyakban 2020-ban (Fotó: Vona Ildikó/ Pannonhírnök)

 

A koronavírus terjedése számtalan akadályt gördített – és gördít még jelenleg is – a fesztiválok, koncertek, csoportos programok megtartása elé. A tervek szerint idén megrendezésre kerül a Tisza-tavi Fesztivál?

– Igen! A Tisza-tavi is, és most már a Velencei-tavi Fesztivált is meg fogjuk rendezni. Ahogy tavaly is meg tudtuk tartani, idén is megfogjuk, mert kisléptékű a rendezvényünk. Szabadtéri esemény, és mi folyamatosan mozgásban vagyunk. Nagyon fontos, az „ülős” rendezvényünk kültéri, azzal nincsen probléma. Bárhol működik, mert a székeket odébb tudjuk tenni.  Nem fix lelátón vagyunk, hanem mi tudjuk berendezni a szabadtérben a nézőteret. 500 főnél nem vagyunk többen, és tavaly pont 500 fő volt a központilag megszabott limit.

A szombati napon, a kerékpáros programban szintén tudunk távolságot tartani egymástól, vasárnap pedig a csónakos túrán családok, baráti társaságok ülnek a csónakokban – tájékoztatott a főszervező.

 

Tóparti muzsika a 2020-as fesztiválon (Fotó: Vona Ildikó/ Pannonhírnök)

 

Sok természetbarátot és zenerajongót érdekel már a kérdés: Mikor várhatók konkrétumok az idei fesztiválról?

– Két hét múlva, április 27-én lesz az online sajtótájékoztatónk. Itt már a Magyar Tavak Fesztiváljáról fogunk beszélni, ami magába foglalja a Tisza-tavi és a Velencei-tavi Fesztivált, jövőre pedig bekapcsolódik a Balatoni Fesztivál is. Már megvan a fellépők névsora, a pontos program, ezekről fogunk beszélni a sajtótájékoztatón. Nagyon izgalmasnak ígérkezik – felelte Debreczeni Ildikó főszervező a kérdésünkre.

 

Itt még a zongora is vízen jár (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

 

Hazai Tükör | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook

 

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek