Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Díjátadó a magyar dráma napján és kulisszatitkok a Színházak Éjszakáján

Szeptember 21-én, a magyar dráma napján vehette át Rusznyák Gábor rendező a Kivilágos kivirradtig produkcióért járó elismerést Budapesten. Idén a Miskolci Nemzeti Színház nyerte el a Színikritikusok Díját a legjobb előadás kategóriában.

 

Kivilágos kivirradtig (Fotó: Vona Ildikó)

 

Az elismeréseket 38. alkalommal ítélte oda a Színházi Kritikusok Céhe az előző évad legkiemelkedőbb teljesítményeiért; a zsűri tizenöt kategóriában díjazta az alkotókat, színészeket, előadásokat. A miskolci produkció esetében a díszlet, a jelmez és a zene is külön-külön jelölést kapott a Színikritikusok Díjára, amit végül a komplett előadás kapott meg. A céhtagok kilencven premier megtekintése után töltötték ki szavazólapjukat és ítélték legjobbnak a Kivilágos kivirradtig előadást.

Kulisszatitkokkal várta a közönséget idén is a Színházak Éjszakáján a Miskolci Nemzeti társulata. Este nyolc órától egészen éjfélig a teátrum valamennyi játszóhelyén és a próbatermekben nyílt próbákon vehettek részt a nézők, bepillanthattak négy készülő előadásba, zárásként pedig több mint félezren énekelték együtt a Marica grófnő című operettből jól ismert “Ringó vállú csengeri violám” refrénű slágert.

 

Béres Attila direktor (Fotó: Vona Ildikó)

 

A festőtárban Béres Attila igazgató tartott fogadóórát, ahol kérdésekre válaszolt. A Csarnokban a Minden egér szereti a sajtot című mesejáték próbájába “leshettek be” az érdeklődők, Seres Ildikó színésznő vezetésével. A Miskolci Balett a híres Casablanca filmből készít táncjátékot, ebből láthattak részleteket a balett-teremben. A Kamarában az Ahogy tetszik stábja és Rusznyák Gábor rendező, a Játékszínben Harsányi Attila A kaukázusi krétakör díszletei között várta az érdeklődőket.  Cser Ádám karmester és a teátrum zenekara a Nagyszínházban invitálta meg a közönséget egy közös muzsikálásra, éneklésre.

 

Marica grófnő: (b-j) Tenki Dalma, Eperjesi Erika, Kincses Károly és az énekkar (Fotó: Vona Ildikó)

 

Kálmán Imre egyik legkedveltebb operettjének bemutatójával hivatalosan is elindult az évad Miskolcon. Szeptember 22-én, pénteken este került a nézők elé a Marica grófnő Szabó Máté rendezésében, Eperjesi Erika és Szőcs Artur főszereplésével.

További cikkek