Színes programkínálattal, kiállítással, kézművesvásárral és kiadós koncertprogrammal kezdődött el pénteken a 11. Duna Napok az erdélyi Torockón.
A közmédia legnagyobb külhoni magyar településen zajló, a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott rendezvénye a Kárpát-medencei magyarság összetartozását hivatott bemutatni, éreztetni. A rendezvényre az anyaország mellett minden külhoni magyarlakta régióból, Felvidékről Délvidékről, Kárpátaljáról, Őrvidékről érkeznek művészek, kézművesek, résztvevők.
A Duna Napok idei, 11. kiadásának középpontjában a magyar népművészet, népzene és néptánc áll. Az egyedülálló épített öröksége révén Europa Nostra-díjas erdélyi település szintén híres népművészetéről.
A népzene és néptánc tematikájához kapcsolódik a világhírű magyar fotográfus, Korniss Péter Táncok, bálok, táncházak című kiállítása is, melyet még a hivatalos megnyitó előtt, már pénteken meg lehetett tekinteni az unitárius templomkertben.
A szabadtéri tárlat a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas magyar fotográfus, fotóriporter erdélyi táncházakban, bálokban készített fényképeit mutatja be nagy méretű pannókon. A fekete-fehér képek most láthatók először együtt, az azonos tematika alapján összeválogatva.
A kiállítás az 1960-70-es évek erdélyi táncházainak, báljainak hangulatát láttatja: a kolozsvári születésű fotóművész által több évtizeden keresztül fényképezett Szék mellett számos népzenéjéről, néptáncáról híres kistérség, Kalotaszeg, Székelyföld és a Gyimesek kisebb falvainak táncházai, táncmulatságai is megelevenednek. Egyik fotón a Torockóhoz közeli Nagyenyeden született, tavaly elhunyt Novák Ferenc Tata Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfus-rendező, etnográfus látható egyik erdélyi gyűjtőútján. A tárlatot fia, Novák Péter nyitja meg szombaton délelőtt.
Elkezdődött a 11. Duna Napok Torockón
A dél-erdélyi szórvány egyik legmagyarabb településeként nyilvántartott Torockóra pénteken elkezdtek érkezni a vendégek. A Felsőpiactéren tartott kézművesvásáron Erdély jellegzetes ízvilágát és hagyományos termékeit vonultatták fel az árusok a zakuszkától a fűszeres sajtokig, lekvárokig, a faragott konyhai eszközöktől a korondi cserépedényekig.
A Székelykő lábánál késő délutánra vásári hangulat uralkodott, a magyar látogatók mellett román ajkú vendégek is akadtak, együtt nézegették, kóstolgatták a jellegzetes erdélyi készítményeket, az áfonya-, som-, feketeribizli- és szilvalekvárt, bodza- és málnaszörpöt, homoktövislevet, gazdag házimézkínálatot.
Az Erdély és Partium különböző szegleteiből érkező kézművesek népi szőtteseket, népviseleteket, kézzel készített ékszereket kínáltak megvételre, mézes pogácsával, házi csokoládéval várták a vevőket.
Péntek délután a koncertprogram is elkezdődött a Lóci Játszik zenekar fellépésével. A magyar alternatív rockzenekar után a fesztivál visszatérő fellépői, a Szomszédnéni Produkciós Iroda erdélyi származású humoristái lépnek színpadra. Őket a szintén erdélyi, gyergyószentmiklósi 4S Street zenekar váltja, akiket az Edda Művek követ.
A zenekar frontembere, Pataki Attila a közmédiának úgy nyilatkozott: bár a faluban többször járt, koncertezni 18 év után tér vissza újra Torockóra. „Nagy boldogsággal érkeztünk” – fogalmazott. Hozzátette: a 30 fős csapat a helynek megfelelő minőségi előadással készült, melyen több sláger mellett az Erdély felé című dal is elhangzik.
Péntek este a nagyszínpadi koncertek után folytatódik a program: a főtéri színpadon Mező Misi, a Magna Cum Laude énekese adja elő Mesélő című produkcióját.
A látványos természeti környezete és egyedülálló épített öröksége miatt közkedvelt Torockón több mint negyven panzió működik, de a Duna Napok hétvégéjére már hetekkel ezelőtt minden szálláshely elkelt. A rendezvényre hét-nyolcezer látogatót várnak.
Borítókép: Vásárlók a kézműves vásáron a Duna Napok kezdő napján Torockón 2025. május 30-án. Idén 11. alkalommal rendezik meg a programsorozatot, amelynek fókuszában a néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz. MTI/Kiss Gábor