A Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertjén mesélőként hallhatta a közönség, A katona története című darabban. Fellépés előtt beszélgettünk a Művészetek Házában.
Vona Ildikó/PannonHírnök: Milyen emlékeid fűződnek Miskolchoz?
Kautzky Armand: Vannak privát – tehát személyes – és vannak szakmai élményeim. Itt éltem a szüleimmel, ők ennek a színháznak voltak a tagjai jó pár évig (Kautzky Ervin, Kopetty Lia – a szerk.), és én Miskolcon gyerekeskedtem. Itt jártam az általános iskola első osztályt, itt voltam óvodás az 1970-es évek elején. A Szentpéteri kapuban akkor épült fel a lakótelep, ott azon a lakótelepen jártam egy évet általánosba, utána elszerződtek a szüleim és elköltöztünk innen. Aztán színészként nagyon sokat vendégszerepeltem Miskolcon, Miskolctapolcán.
– Arra a régi Kabaré előadásra hogyan emlékszel? A tapolcai Akropolisz Színpadon adtátok elő…
– 1991-ben vagy ’92-ben játszottuk a tapolcai szabadtérin, fantasztikus volt. Azért nyújtott különleges élményt, mert mi a Madách Színházból érkeztünk Psota Irénnel – ketten az ottani előadásból –, de jöttek színészkollégák Zalaegerszegről és jöttek Békéscsabáról. Az egy „vegyes” produkció volt. Különböző figurák, különböző szerepek, különböző előadások, és találkoztunk ugyanazon a színpadon, amiből valami egészen elképesztő dolog jött létre Miskolctapolcán.
– Psota Irénnel milyen volt együtt játszani?
– Csodálatos művész volt, és fantasztikus ember. Nagyon sokat játszottam vele a Madách Színházban különböző darabokban, és az a megtiszteltetés ért, hogy élete utolsó színpadra lépése Psota, Psota címmel – az ő életéről szólt, önmagáról vallott, mesélt –, és engem kért fel beszélgetőtársnak. Így elmondhatom: az utolsó férfi partnere voltam a színpadra lépései sorában – pedig rengeteg színművésszel dolgozott pályája folyamán –, ez volt az utolsó.
– Mennyire érintett meg Cliff szerepe a Kabaréban? Ahhoz képest, hogy musical elég kemény mondanivalója van…
– Nagy kedvencem. Az egy fantasztikus darab, fantasztikus szerep és nagyon-nagyon szerettem játszani.
– Prózai színész vagy eredetileg, itt viszont táncolni, énekelni kellett. Mekkora feladatot jelentett?
– Ahogy leszerződtem a Madách Színházba, már az első szerepeim egyike ilyen volt. A Macskákban át kellett vennem egy szerepet, és ott rögtön énekelnem, táncolnom kellett. Aztán jött a Kabaré, a József (József és a színes szélesvásznú álomkabát – a szerk.), azóta pedig nagyon sok zenés szerep talált meg, ahhoz képest, hogy alapvetően prózista vagyok. Jött a Kaktusz virága, az Imádok férjhez menni, a Légy jó mindhalálig, a tavalyi évadban pedig Higgins professzort játszottam a My Fair Lady-ben, ami egy óriási prózai szerep és óriási musical szerep is.
– Láttam a szerepeid között Shakespeare-hősöket is…
– Voltak hála Istennek. Többféle figurát játszottam, szinkronizáltam is Shakespeare-eket. Majdnem 30 éve vagyok a pályán, és volt bőségesen ilyen is.
– A szinkronizálás hogyan kezdődött?
– Az első pillanattól kezdve, ahogy harmadéves főiskolásként elkezdtünk dolgozni, mehettünk stúdiókba, rádióba, szinkronba, televízióba. Engem rögtön az elején hívni kezdtek, és azóta is töretlenül és nagy örömmel szinkronizálok.
– Van kedvenc figurád, színészed?
– Tom Cruise volt hosszú ideig, most Pierce Brosnan, akit nagyon szeretek és nagyon tudok vele azonosulni.
– Mit ad neked a szinkronizálás, hogy ennyire ott maradtál?
– Teljesen más, mint a színpad, és az a szerencsés az én életemben, hogy van színház és van szinkron. Mindazt, amit a színházban nem játszhatok el – klasszikust vagy bármilyen műfajt – a szinkronban megkapom. Ha félig-meddig is, hiszen „csak” a hangommal tudom, de akkor is el tudom játszani, így a kettő kiegészíti egymást.
– Mi történik, ha eltéveszted a szöveget? Lehet hibázni szinkronizálás közben?
– Eléggé maximalista vagyok, de azt mondom: lehet, mert emberek vagyunk. Sőt, szerintem a színpadon is. Nyilván nem szeretik a nézők, ha valaki sokat bakizik, de egy-egy hibát elnézően fogad a közönség, és én úgy érzem, még kicsit drukkolnak is a színésznek, hogy minden sikerüljön neki az előadáson. Valószínűleg nem azért hibázik, mert nem figyel, hanem a tévesztésnek valami más oka van.
– A ma esti Stravinsky-darabról mi a véleményed?
– Fantasztikus mű A katona története, nem először találkozom vele. Már két ízben felkértek, és mind a kétszer csak egyetlen szerepet játszottam. A darabban van egy katona, egy mesélő és egy ördög. A különböző verziókban más színészek is közreműködtek, és hol a mesélő, hol az ördög voltam. A mai produkció azért különleges, mert itt egyedül vagyok a mesélő, a katona, az ördög – sőt még a királylány is a végén –, úgyhogy minden szereplő én vagyok. Ez egy csodálatos mű, igazi XX. századi történet, és úgy gondolom, aki ma este itt van és nézi, úgy fog elmenni, hogy ez borzasztóan aktuális.
– Stravinsky zenéjével hogy állsz?
– Nagyon szeretem. Egyébként magát a komolyzenét szeretem – és itt nem a „komor” zenére gondolok, hanem az igényes klasszikus zenére –, ma már Stravinsky, Bartók is a klasszikusok közé tartozik, akár mennyire XX. századi és modern, de minőségében, értékében abszolút a klasszikus zenét erősíti, és mindegyiket nagyon szeretem. Nálam Bach áll az első helyen – szerintem ő senkihez sem fogható –, és a másik, aki ma este elhangzik, Csajkovszkij szintén óriási kedvencem.
– A sikeres pálya mellett szép családod van, gyönyörű gyerekeid…
– Igen. Két gyermekem van: egy fiú és egy lány. A kislányom 14 éves, a fiam 16. Nagyon jó korban vannak, már a kamaszkorban benne, és nagyon-nagy öröm, hogy egészségesek, értelmesek. Érdekli őket a színház, de nem színészként. Mindig jönnek nézni, „szakértik” az előadásokat, de szerintem ők nem ezt a pályát fogják választani. Én ebben a koromban, 14-15 évesen már tudtam, hogy színész akarok lenni.
– Merrefelé lehet veled találkozni?
– Eddig az Újszínházhoz kötődtem egy elég hosszú, 20 éves Madách Színházi kötelék után. Idéntől – tehát most szeptembertől – szabadúszó vagyok. Már volt is egy bemutató Salgótarjánban – a Még egyszer hátulról –, remélem, hozzuk ide a környékre is, mert egy szenzációs angol vígjátékról van szó, és most Szolnokon próbálok Dürrenmatt: A fizikusok című darabjában. Holnap már ott vagyok, így aztán elég sűrű a programom. A miskolci koncert után még hazamegyek, és onnan holnap reggel Szolnokra.
(Nyitókép: Dobos Klára fotója, előadáskép: Körúti Színház)
