Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Elő a menyasszonyi ruhákkal, irány a múzeum!

Kárpát-medencei esküvői szokásokhoz köthető tárgyakat keres új tárlatához a Magyar Nemzeti Múzeum.

A nagyközönség segítségét kérik Magyar Menyasszony című kiállításukhoz a múzeum szakemberei a napokban közzétett felhívásukban. 2022 decemberére saját gyűjteményeikből összeállított, valamint közösségi gyűjtésre épülő nagyszabású eseményt terveznek. Ezúttal a magyar menyasszonyok szemszögéből szeretnék bemutatni az esküvői szokások, hagyományok, viseletek változatosságát, térben és időben.

A Nemzeti Múzeum több száz esküvővel kapcsolatos műtárgyat őriz a kora újkortól egészen a jelenkorig. A textilgyűjtemény legkorábbi menyasszonyi öltözete a 16. század elejéről való zöld selyemdamaszt ruha, amit 1521-ben Mária királyné viselt II. Lajos királlyal történt házasságkötésekor.

Az esküvő évezredek óta az emberi élet egyik legjelentősebb eseménye, amelynek minden korban megadták a módját. A készülő tárlatban egyforma hangsúlyt kap majd város és vidék (népviseletek, népszokások, polgárosodás, városiasodás), a hazánkban egymás mellett élő felekezetek és népcsoportok, illetve a különböző társadalmi rétegek esküvői szokásai 1521-től 2021-ig.

 

Esküvő bujáki népviseletben (Fotó: MTI/ Komka Péter)

 

Simonovics Ildikó divattörténész-muzeológus, a kiállítás kurátora közösségépítésbe kezdett annak érdekében, hogy a közgyűjteményekben fellelhető forrásokon túl a látogatók családtörténete, fényképei, elbeszélései is bekerülhessenek a magyarság házasulási szokásait bemutató tárlatba. Facebook-csoportot indított, amelyhez eddig 3900-an csatlakoztak, és a tagok közel 2000 fényképet osztottak meg. A legkorábbi fotó az 1870-es években készült.

Olyan tárgyakat vár a Magyar Nemzeti Múzeum, amelyek a Kárpát-medence esküvői szokásaihoz köthetők. Szívesen fogadnak – kölcsönbe vagy ajándékba – viseleteket (ruhát, cipőt, alsóneműt, fátylat, csokrot), festményeket, meghívókat, valamint leveleket, naplókat, iratokat, fényképeket és egyéb dokumentumokat. A felajánlásokat a magyarmenyasszony@mnm.hu címre várják a szervezők, és csatlakozni is lehet a Magyar Menyasszony Facebook-csoporthoz, ahol mindenki megoszthatja fotóit, leírhatja saját történetét.

(Ízelítő egy hagyományos matyó lakodalomból itt látható:)

(Nyitókép: illusztráció – Vona Ildikó/ PannonHírnök)

 

Kultúra | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook

További cikkek