Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

A részvénypiac forgalma 44,16 milliárd forint volt az előző heti 30,06 milliárd forint után. A vezető részvények gyengültek a héten.

Emelkedő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 32 279,17 ponton zárt pénteken, 1375,93 ponttal, 4,09 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.

A részvénypiac forgalma 44,16 milliárd forint volt az előző heti 30,06 milliárd forint után. A vezető részvények gyengültek a héten.

Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában kiemelte: a koronavírus-járvány gyors terjedése miatti negatív nemzetközi befektetői hangulat rányomta a bélyegét a BUX-ra is.

A kommentárban felidézték, hogy pesszimistább lett a Pénzügyminisztérium. Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlés költségvetési bizottságában ismertette az új prognózisokat, amelyek szerint idén 6,4 százalékkal eshet vissza a GDP, az államháztartási hiány pedig 8-9 százalék között alakulhat. A fordulópont 2021 második negyedévében jöhet el, ha sikerül hatékony vakcinát előállítani.

Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtök délután tartott kamatdöntő ülésével kapcsolatban az Equilor jelezte: a várakozásoknak megfelelően nem változtak a kamatszintek. Az EKB közleménye szerint a decemberben megjelenő új makrogazdasági prognózis fogja lehetővé tenni a gazdasági kilátások és kockázatok mérlegének alapos értékelését. Az aktualizált értékelés alapján a kormányzótanács szükség szerint újrakalibrálja eszköztárát.

Christine Lagarde EKB-elnök leszögezte, a rövid távú gazdasági kilátások rendkívül rosszak, különösen a november lehet negatív a járvány második hulláma és az arra adott hatósági válaszok miatt. Kiemelte, hogy a jegybank az első hullámra is reagált, a másodikra is fog, és várhatóan nem egy újabb eszköz bevezetéséről lesz szó, hanem a meglévőket alakítják át. Az EKB elkötelezte magát amellett, hogy programjait legalább a járvány végéig fenntartsa – írta az Equilor.

Kitértek arra is, hogy ezen a héten is folytatta a sajátrészvény-visszavásárlását a Mol. Kedden 190 ezer darabot vásárolt vissza 1574,50 forintos átlagáron, szerdán pedig 270 ezret 1546,0 forinton.

A vezető részvények közül a héten a legnagyobb mértékben a Mol gyengült, az árfolyama 5,74 százalékkal csökkent. Pénteken 1527 forinton zárt a papír, heti forgalma meghaladta a 8,3 milliárd forintot.

A Richter 5,31 százalékkal gyengült, a hét utolsó kereskedési napján 6425 forinton zárt, heti forgalma több mint 6,9 milliárd forint volt.

Az OTP árfolyama 2,58 százalékkal mérséklődött a héten, pénteken 9810 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 26,2 milliárd forintot.

A Magyar Telekom részvényeinek ára 0,14 százalékkal csökkent, pénteki záróára 347 forint volt, heti forgalma 1 milliárd forintot tett ki.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3117,81 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 193,49 ponttal, 5,84 százalékkal alacsonyabban.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek