Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Erotikus vígjáték az első színházi bemutató a karantén után

Európában elsőként tart premiert a járványhelyzet kihirdetése óta a Miskolci Nemzeti Színház. Június 12-én láthatják a nézők először a Francia rúdugrás című pikáns vígjátékot, Mohácsi János rendezésében.

Európában elsőként tart premiert a járványhelyzet kihirdetése óta a Miskolci Nemzeti Színház. Június 12-én láthatják a nézők először a Francia rúdugrás című pikáns vígjátékot, Mohácsi János rendezésében.

A korhatáros, csak 18 éven felülieknek ajánlott, vaskos poénokkal megtűzdelt darab azt kutatja: mire vágyik a nő és mire a férfi, ha beindul közöttük a kémia, vagy éppen kezd megszűnni.

Jelenet az előadásból: (b-j) Harsányi Attila, Prohászka Fanni, Fandl Ferenc, Görög László, Czakó Julianna (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

 

Egy szexuál-parapszichológus guruhoz két fiatal pár érkezik abban a reményben, hogy segítségével rendbe tehetik megromlott házasságukat. Az öt szereplőhöz nemsokára csatlakozik hatodikként egy igazi bombázó, aki még jobban felforgatja a köztük lévő – egyébként is bonyolult – kapcsolatrendszert. Félreértések sorozatán keresztül bontakoznak ki a karakterek, és miközben a nézők a hasukat fogják a nevetéstől, a cselekmény szép lassan eljut a happy endhez. Mindenki megtalálja a maga párját és a saját boldogságát.

A felhőtlen szórakozást nyújtó produkció szereplői: Czakó Julianna, Fandl Ferenc, Görög László, Harsányi Attila, Prohászka Fanni, Szirbik Bernadett. Az előadás díszleteit Khell Zsolt, jelmezeit Remete Kriszta tervezte. Írta és dramaturgként közreműködött: Mohácsi István.

 

Szirbik Bernadett és a pszichológus szerepében: Görög László (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

 

Megfelelő biztonsági intézkedések mellett a Nyári Színházban tartják meg a premiert, majd azt követően az előadásokat. Egy alkalommal 200 néző lehet jelen, két ülőhely között pedig hagyni kell legalább 1,5 méteres védőtávolságot a nézőtéren.

(Nyitókép: Éder Vera/ Miskolci Nemzeti Színház)

További cikkek