A Trenčín 2026 – Európa Kulturális Fővárosa program részeként 2026. augusztus 7-én megnyílt a „Globális egyenlőség és vendégszeretet“ című nemzetközi kortárs művészeti kiállítás, amelynek az újonnan felújított trencséni Megyeháza ad otthont.
A kiállítás, amelyen nemzetközileg elismert művészek és művészkollektívák mutatkoznak be, az égető és kölcsönösen összefüggő „glokális“ kihívásokra fókuszál – a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségektől, a migráción és ökológiai válságon át egészen a növekvő geopolitikai feszültségig. Különböző, kifejezetten erre a helyre létrehozott műveken keresztül, a művészetet kínálja a kritikus reflexió, az együttérzés és a jelen új értelmezésének tereként.
A kiállítás András Edit és Németh Ilona kurátorok korábbi munkájára épít, a nacionalizmusra, populizmusra és menekültválságra irányuló Universal Hospitality (Univerzális vendégszeretetet) projektre (Bécs és Prága, 2015–2016).
A címben található „globális“ szó a kiállítás azon igyekezetére mutat rá, hogy összekapcsolja a globális folyamatokat a lokális megnyilvánulásokkal és következményekkel. Az egyenlőség fogalmát az egyén életének összefüggéseiben, valamint az országok, közösségek és hatalmi struktúrák közötti kapcsolatokban értelmezi. A vendégszeretet fogalma szintén átlép az emberi kapcsolatok határain, és azt kutatja, hogyan viszonyulunk más élőlényekhez és a környezetünkhöz. A kiállítás azt a kérdést teszi fel, vajon a felvilágosodás ideáljai még mindig értelmes keretet adnak-e, vagy a világ egy más, bizonytalanabb útra tévedt
– nyilatkozták András Edit és Németh Ilona kurátorok.
A kiállítás olyan változatos műfajú alkotások bemutatásával próbálja feltárni korunk égető problémáit, mint az installációk, festmények, szobrok, videók és textilalkotások. A művek arra buzdítják a látogatókat, hogy nézzenek a felszín alá, és a globális problémák felé terelik a figyelmüket, makro- és mikroperspektívából egyaránt.
Kik szerepelnek a Trencsén 2026 új kiállításon?
A kiállításon többek között olyan nemzetközi művészek szerepelnek, akik a Velencei Biennálen is kiállítottak. Köztük Marco Scotini és az általa gondozott „Disobedience Archive” (Az engedetlenség archívuma), amelynek bemutatója a 2024-es Velencei Biennálen volt, illetve Anca Benera és Arnold Estefán, akiknek önálló kiállításuk volt a 2026-os Velencei Biennále romániai pavilonjában. Ezen felül Hito Steyerl egyik legújabb műve, a „Mechanical Kurds” is megtekinthető.
A kiállítás középpontját, amelyet a Megyeházán lehet megtekinteni, a Disobedience Archive (Az engedetlenség archívuma) alkotja. Videókon és művészeti akciók dokumentációján keresztül panorámaszerű betekintést nyújt turbulens korunkba, arra buzdítva az állampolgárokat, hogy aktívan vegyenek részt a közügyekben. A földszinten és a két emeleten olyan neves művészek alkotásai kerülnek bemutatásra, mint a Border Emergency Collective (PL), Sanja Iveković (HR), KissPál Szabolcs (HU), Cséfalvay András (SK), Zdena Kolečková (CZ), Gróf Ferenc és Gyenes Zsófia (FR/HU), Kateryna Aliinyk (UA), Oliver Ressler (AT), Lucia Tkáčová (SK), Artur Żmijewski (PL), Emilia Rigová (SK) és Jaro Varga (SK).
Néhány alkotás a köztereken is látható lesz, többek között Emília Rigová ROMAFOBIA című installációja és a A Cooking Sections „Wallowland” című előadás-performansza, valamint Hito Steyerl lecture performance-ja a Hviezda Kulturális és Kreatív Központban lesz (KKC Hviezda), valamint a cseh Martin Zetová Beztřídní společnost (Osztályok nélküli társadalom) című alkotása a Mier téren.
Az alkotások a jelenlegi helyzet különböző aspektusait mutatják be az ökológiai katasztrófa és bizonytalanságok árnyékában, ahol nő a gazdasági, szociális és nemi egyenlőtlenség, valamint a kisebbségek elnyomása. A kiállítás a megnövekedett geopolitikai feszültség, háborús konfliktusok és a terjeszkedés globális helyzetére reagál.
Néhány művész a technológia, a közösségi média és a mesterséges intelligencia által uralt környezet hatásaira összpontosít, és azt kutatja, hogyan alakítják világunkat és a technológiához való viszonyunkat. Egyesek a szocializmusban keresik az aktuális problémák gyökereit. Mások jövőbe való betekintést ajánlanak, vagy a komplex problémák alternatív megoldását kínálják glokális perspektívából.
A művészet ereje lehetővé teszi, hogy a látogatók máshogy érzékeljék és értelmezzék a jelenlegi helyzetet, mint a politika vagy a média. A kiállított művek segítenek eligazodni a világban, és stratégiát kínálnak a nehéz szituációk kezeléséhez.
A kísérőprogramok alatt a látogatóknak egyedi lehetőségük lesz találkozni több olyan ismert művésszel, akik Trencsénbe látogatnak. A Cooking Sections művészkollektíva és Hito Steyerl lecture performance-t tart a Hviezda Központban. A közép- és kelet-európai feminista művészet jelentős alakja, Sanja Iveković, az Okruhový dom armády-ban (A Hadsereg Kerületi Házában) osztja meg művészeti szemléletét a látogatókkal. Ezek az események bizonyára felkeltik a más városokból és környező országokból érkező látogatók figyelmét, amivel idevonzzák őket.
A „Global Equality and Hospitality“ projekt a Trenčín Európa Kulturális Fővárosa 2026 program része
A kiállítás adatai
Helyszín: Megyeháza (Župný dom), Mierové námestie 46, Trenčín
Időpont: 2026. augusztus 8. – december 7.
Művészek: Kateryna Aliinyk (UA), Anca Benera & Arnold Estefán (RO/AT), Border Emergency Collective (PL), Cséfalvay András (SK), Cooking Sections (UK), Disobedience Archive / Marco Scotini (IT), Gróf Ferenc & Gyenes Zsófia (FR/HU), Sanja Iveković (HR), KissPál Szabolcs (HU), Zdena Kolečková (CZ), Oliver Ressler (AT), Emilia Rigová (SK), Hito Steyerl (DE), Lucia Tkáčová (SK), Jaro Varga (SK), Martin Zetová (CZ), Artur Żmijewski (PL).
Borítókép: Kiállítás a Trencsén Európa Kulturális Fővárosa 2026 projekt keretében











