Piál a föld, Hofélia, Élelem bére, Gondolj apádra, Pia Nista, és még sorolhatnánk Hofi Géza ikonikus paródiáit. 2002. április 10-én hunyt el az egyik legnagyobb magyar humorista, aki 2026-ben lenne 90 éves.
Születésének évfordulója alkalmából nagyszabású koncertet ad a Cotton Club Singers 2026. május 9-én a Budapest Kongresszusi Központban, felidézve Hofi énekesi pályafutását is.
Hoffmann helyett Hofi Géza
Eredeti neve Hoffmann Géza, az érettségi után háromszor felvételizett a Színművészeti Főiskolára, ahol mindig szavalatot kértek tőle. Mivel nem vették fel, egy porcelángyárban kezdett dolgozni, de álmait nem adta fel. Beíratkozott Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába, és 1960-ban szerződést kapott a debreceni Csokonai Színháztól, ekkor már Hofi Géza néven.
A nagy áttörést számára a Magyar Rádió szilveszteri műsorában elhangzott Táncdalfesztivál paródiája hozta meg 1968-ban.
Egy évvel később leszerződött a Mikroszkóp Színpadhoz, majd 1983-tól a Madách Színház társulatában folytatta pályáját, és ott mutatta be önálló estjeit.
Munkásságát számos díjjal ismerték el, többek között: Jászai Mari-díj (1970, 1973), Érdemes művész (1977), Karinthy-gyűrű (1979), EMeRTon-díj (1987), Kiváló művész (1988), A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1996), Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (1997), Kossuth-díj (1998), Pro Cultura díj (2000).
Koós János a portálunknak adott interjújában ezt mondta a Hofi Gézával közösen énekelt Macska-duett kapcsán:
Óriási volt vele dolgozni. Érdekes módon soha nem beszéltünk meg előre semmit. Ez valahogy két agy volt, ami teljesen egyformán működött, ha humorról volt szó.
Mindig kérnek, hogy énekeljem el valakivel a Macska-duettet. Nem lehet! Végül azt mondanák: „Jó volt, jó volt, de azért Hofival mennyire más!” – emelte ki Koós János.
A Tiszta őrültek háza című Hofi-műsor megtekinthető, klikk ide!
Borítókép: Hofi Géza válogatás albumának borítója (képernyőfotó)











