Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Exkluzív! Így reagált a Természetes fény főszereplője a legújabb díjra

Nagy Dénes Természetes fény című filmje megkapta a magyar filmkritikusok fődíját.

Nem ez volt az első elismerés, hiszen tavaly márciusban a berlini fesztiválon a legjobb rendezésért járó Ezüst Medvét nyerte el Nagy Dénes rendező és alkotása. Múlt pénteken pedig Budapesten vehették át a készítők a 2020 és 2021-es év legjobb filmes teljesítményéért járó B. Nagy László-díjat.

A Závada Pál regényéből forgatott II. világháborús film főszereplőjét, Semetka Istvánt megformáló Szabó Ferenc így fogadta az újabb elismerés hírét:

– Nagyon örülök, hogy megint díjat nyert a filmünk. Potyognak a könnyeim. De tényleg! Semmihez sem fogható érzés, hogy benne vagyok a Természetes fény című filmben mint főszereplő, és a filmkritikusok megint jót mondanak a filmünkről! Persze az egyik szemem örül a győzelemnek, a másik viszont azért sír, mert drága édesanyám nem érhette meg ezt a sikert. Sajnos fél évvel a bemutató előtt elhunyt, de bizonyára ő is nagyon boldog lenne, ha látná, hogy hova jutott a filmünk! – felelte kérdésünkre Szabó Ferenc.

A Természetes fény egyik filmkockája (Kép forrása: Mafab)

Nagy Dénes rendező mellett – a MÚOSZ székházában tartott ünnepségen – a MÚOSZ és a Magyar Filmművészek Szövetsége Filmkritikus Szakosztályának díjait a következő alkotók vehették át:

Sándor Pált életműdíjjal tüntették ki sok évtizedes kimagasló művészi munkásságáért. A legjobb rendezés díját Kocsis Ágnes kapta Éden című filméért, míg Tiszeker Dániel Nagykarácsony című filmje Különdíjban részesült.

A legjobb animációs filmnek járó díjat Ulrich Gábor Dűne, a legjobb kisjátékfilm díját Nagy Borbála Pannonia dicsérete, a legjobb dokumentumfilm díját pedig Bakony Alexa Tobi színei című filmje kapta.

A legjobb forgatókönyv díját Horváth Lili érdemelte ki a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filméért. Operatőri díjban részesült Bántó Csaba a Békeidő, valamint Réder György a Spirál és a Hasadék című filmek fényképezéséért.

A legjobb vágás díját Gothár Márton vehette át a Legjobb tudomásom szerint című filmért, míg a legjobb első film díját Kis Hajni Külön falka című alkotása kapta.

A legjobb női főszereplő Monori Lili (Evolúció), a legjobb férfi főszereplő pedig Dietz Gusztáv (Külön falka) lett. A legjobb női epizódalakításért Török-Illyés Orsolya (Békeidő, Toxikoma), a legjobb férfi epizódalakításért járó díjat Hajdu Szabolcs (Békeidő, Becsúszó szerelem) vehette át.

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon

További cikkek