Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Ezreket várnak pénteken, a Székely szabadság napján Marosvásárhelyre

Négy év kihagyás után ismét felvonulnak Székelyföld autonómiájáért.

Ezreket várnak pénteken, március 10-én, a Székely szabadság napján Marosvásárhelyre, ahol a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) ismét megszervezi hagyományos nagygyűlését és felvonulását – közölte az MTI-vel Izsák Balázs, az SZNT elnöke.

 

Pap Melinda, az MTI tudósítója jelenti:

A Székelyföld autonómiatörekvéseit két évtizede következetesen képviselő SZNT pénteken, négy év szünet után szervezi meg újra a hagyományos nagygyűlést és felvonulást Marosvásárhelyen. A világjárvány miatt az elmúlt években tömegrendezvény helyett kisebb megemlékezéseket tartottak a székelyföldi településeken.

Izsák Balázs az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a nagygyűlés a hagyománynak megfelelően a Székely vértanúk emlékművénél kezdődik pénteken, március 10-én helyi idő szerint 16 órától. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke és Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó mond beszédet, majd elhangzik a román kormánynak címzett kiáltvány.

 

Illusztráció – A megszüntetett Római Katolikus Gimnázium diákjai és tanárai Marosvásárhelyen  2017. szeptember 11-én (Fotó: MTI/Boda L. Gergely)

 

A koszorúzás után a résztvevők felvonulnak a város főterére, a prefektusi hivatal elé, ahol átnyújtják a román kormánynak címzett beadványukat a prefektusnak vagy képviselőjének. A felvonulás zárásaként átadják az SZNT Gábor Áron-díját, amelyet idén Szili Katalin miniszterelnöki megbízott és Bakk Miklós egyetemi tanár vehet át az autonómia ügyének szolgálatáért. A díjátadót a Kultúrpalota kistermében tartják.

 

Az SZNT elnöke szerint több ezer résztvevőre számítanak, egyes településekről – például Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről, Székelyudvarhelyről, Makkfalváról – szervezetten, buszokkal jönnek a részvevők, mások egyénileg érkeznek. A rendezvényen külföldi vendégek is lesznek, Katalóniából, Baszkföldről és Felső-Sziléziából, akik saját közösségük üzenetét hozzák el Marosvásárhelyre – mondta Izsák Balázs.

 

A marosvásárhelyi rendezvénnyel egy időben a Kárpát-medence számos településén és világszerte tartanak szimpátiatüntetéseket. Izsák Balázs szerint az SZNT-nek nincs tudomása minden ilyen rendezvényről, sokról utólag értesülnek.

Információik szerint Magyarországon Székesfehérváron, Pakson, Sárpatakon, Diósdon, Szolnokon, Miskolcon, Budakeszin ünneplik meg pénteken a székelyek összetartozásának napját. Budakeszi önkormányzata idén csatlakozott a Székelyföldön élő magyarság területi autonómiatörekvéseit támogató anyaországi önkormányzatokhoz.

 

Illusztráció – A Marosvásárhelyi Református Kollégium alapköve, rejtett időkapszulát találtak benne 2021-ben (Fotó: MTI/ Kiss Gábor)

 

Az MTI kérdésére, hogy ütköztek-e akadályba a szervezés során – a helyi hatóságok a korábbi években rendszeresen igyekeztek meggátolni a nagygyűlés megtartását – Izsák Balázs elmondta: eddig nem, és reméli, ezután sem lesz akadályoztatás. Az SZNT elnöke szerdán egyeztetett a csendőrség képviselőivel. Hangsúlyozta: ez elengedhetetlen, hogy a rendezvény mindenféle incidens nélkül történhessen meg.

 

Illusztráció – A Marosvásárhelyi Református Kollégium alapkövébe rejtett, 1908-ból való újság (Fotó: MTI/ Kiss Gábor)

 

A Székely szabadság napja az SZNT 2012. január 6-i határozata alapján minden év március 10-én megtartott emléknap, a székelység összetartozásának napja. 1854-ben ezen a napon végezték ki a marosvásárhelyi Postaréten Bágyi Török János kollégiumi tanárt, Martonosi Gálffy Mihály ügyvédet és Nagyváradi Horváth Károly földbirtokost, akik a Makk-féle összeesküvés tagjaiként az elbukott magyar forradalom és szabadságharc lángját akarták fellobbantani.

Az eseménynek állít emléket a marosvásárhelyi Székely vértanúk emlékműve, amely hagyományosan a rendezvény helyszíne.

 

Forrás: MTI

Nyitókép: Gyertyagyújtás a Székely szabadság napján 2019-ben (Fotó: Veres Nándor /szekelyhon.ro)

(Megjelenés eredeti dátuma: 2023.március 9.)

További cikkek