Több mint 124 millió forintot fordítanak a Tisza-tó fejlesztésére, karbantartására, a hazai forrásból megvalósuló projekt elemei közé tartozik egyebek mellett, hogy a tavon javítják a nyaralóhajózás feltételeit és pótolják az idegenforgalmi információs táblarendszert – közölte a fejlesztést megvalósító Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szombaton az MTI-vel.
Hozzátették, hogy a vízügyi igazgatóság a projektet a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács vissza nem térítendő támogatásával valósítja meg.
Több területen fejlesztik a Tisza-tó környékét
A közlemény szerint a karbantartási és fenntartási munkák szükségesek a Tisza-tó egyes helyeinek megközelítéséhez és a tározótó ökológiai állapotának fenntartásához.
Példaként említették, hogy 10 ezer köbméter iszapot távolítanak el az öblítő csatornák és fokok kotrásával.
Közölték, hogy az idegenforgalmi táblarendszer bővítését a vízi járműves turistaforgalom növekedése indokolja. A projekt 2025-ben fejeződik be.
A nyitókép illusztráció – Sárkányhajó a Tisza-tavon Tiszafürednél (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)