Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Felkészülten áll az építőipar a második hullám előtt

Boros Anita ismertette, hogy a járvány ellenére az építőipar uniós összevetésben továbbra is jól teljesít, az építési alapanyaggyártásban élen jár.

Jól vette az építőipar a koronavírus-járvány első hullámának akadályait, és felkészülten áll a második hulláma előtt, a szaktárca javaslatai elkészültek – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Boros Anita ismertette, hogy a járvány ellenére az építőipar uniós összevetésben továbbra is jól teljesít, az építési alapanyaggyártásban élen jár. Az Európai Unió (EU) 2020. júniusi, illetve Magyarország 2020. júliusi szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatai alapján: a 2014-es évhez viszonyítva az EU tagországokban az építőipari termelés összesen átlagban 4,6 százalékkal, míg Magyarországon 36,6 százalékkal volt magasabb.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által kedden közölt adatokra reagálva elmondta, hogy júliusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 21,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi, magas bázistól. Ugyanakkor az intézkedések pozitív hatásának tudható be, hogy míg májusban 20,4 százalékkal csökkent a termelés az előző hónaphoz képest, addig júniusra 6,0 százalékos, júliusra pedig 3,5 százalékos növekedésre váltott.

A hazai építőipari visszaesés okai minden jel szerint a nemzetközi trendeknek megfelelően a koronavírus-járvány, és az, hogy az építőipar tavaly elérte csúcspontját: a 2019-es nagyon magasra felfutó építőipari termelés korrigál egy fenntartható szintre – tette hozzá.

Boros Anita ismertette, hogy a gazdaságvédelmi akcióterven belül 6843 építőipari kérelmet nyújtottak be, 52 milliárd forintra, ami több mint 43 ezer munkavállalót érint. A legnépszerűbb konstrukciók a munkahelyvédelmi és munkahelyteremtési bértámogatások, illetve a kis- és középvállalkozásokat segítő (kkv) támogatások voltak. Az akcióterv részeként közel 4000 építőipari hitelkérelmet fogadtak be, amelyek összege meghaladja 165 milliárd forintot.

A gazdaságvédelmi intézkedések eredménye, hogy a bruttó hazai termék (GDP) visszaesése a nagyobb és fejlettebb országokban a magyarországinál jelentősebb volt. A koronavírus-járvány hatásaként a második negyedévben a hazai GDP 13,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Ebből az építőipar részesedése 0,7 százalékpont – mondta az államtitkár.

Kitért arra is, hogy 2020 első félévében 2010 azonos időszakához képest az átlagkereset megduplázódott, 153 ezer forintról 305 ezer forintra nőtt az ágazatban.

Az építőiparban 351 ezren dolgoztak 2020 második negyedévében, így a szektorban dolgozók száma 2010 óta 84 ezerrel, több mint 30 százalékkal nőtt – jegyezte meg.

Az ágazatra kedvezően hatott az is, hogy az idén megduplázódtak a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kifizetései, az első fél évben meghaladták a 63 milliárd forintot. Jól teljesített a falusi csok is, július végéig közel 13 ezer család otthonteremtését segítette, 900 olyan kistelepülés népességének növekedéséhez járult hozzá, ahol korábban csökkent a lélekszám – fűzte hozzá Boros Anita.

További cikkek