Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Fesztivállal búcsúztatták a nyarat Miskolcon

Sok program várt a Szinva Örökség Napok és a Hangszínhely Fesztiválon az elmúlt hétvégén.

Pénteken indult útjára a Szinva Örökség Napok elnevezésű háromnapos programsorozat. Ez egy új kezdeményezés, amelynek alapját a Szinva patak adja, célja pedig, hogy összehozza Miskolc közösségeit a Szinva mentén.

Ez a patak végigfolyik a városon, így összeköti Miskolc városrészeit és a bennük élő embereket. Erre alapozva fejlődött ki a mostani rendezvény, programjait pedig a miskolciak, az itt élő közösségek biztosították. Ötletgazdája Fedor Vilmos, fővédnöke Veres Pál polgármester. A Szinva Örökség Napok egyszerre képviseli a tudományt, a kultúrát, a kulturális örökséget, a civil közösségeket és a miskolci polgárokat.

Színpadon a The Sign

Pénteken a Magyar Tudományos Akadémia miskolci (MAB) székházában tartott, a bükki karszt vizekről szóló konferencia indította a háromnapos eseményt. Ezt követően került sor a magyar verbunkos jeles képviselője, Csermák Antal életművéből összeállított koncertre, valamint Vasgyári Eklógák címmel a Játékszínben egy felolvasószínházi produkcióra Fandl Ferenc, Szegedi Dezső, Harsányi Attila és Elek Zsófia közreműködésével.

A szombat a közösségi programoké volt: a Szinváért tenni akaró emberek összefogásában történt meg a meder tisztítása, hidak festése, a családokat pedig egész napos játékok szórakoztatták.

Vasárnap több helyszínen rendeztek színpadi zenés-táncos műsorokat, szemléletformáló és aktív sport programokat. A Lillafüredi Függőkert, II. János Pál pápa tér, Győri kapui Ifjúsági Sporttelep, Kilián városrész mellett a belvárosi Erzsébet téren és a Szinva teraszon voltak rendezvények.

Bemutatót tartott a Miskolci Mazsorett Együttes, a KÖDMÖN Formációs Táncegyüttes. A kicsiket Lúdas Matyi – a Galiba Társulat zenés előadása, valamint a Diri-Dongó együttes gyermekműsora várta. Nagy sikert aratott a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület népi mesterségbemutatója és játszóházi foglalkozása. A felsőhámori Kohászati Múzeum ingyenes tárlatvezetéssel fogadta látogatóit, de lehetőség nyílt a DVTK Cycling Team tagjaival egy közös kerékpározásra is.

Bányász zenekar a Szinva teraszon

Egymást érték a zenés programok a nap folyamán. Fellépett többek között a Reményi Ede Kamarazenekar, a Miskolc Dixieland Band, The Acoustic Affair, The Sign, a Mintha Zenekar, Vihula Mihajlo gitárművész. Este a Miskolci Szimfonikusok hangversenyét a hirtelen jött vihar félbeszakította, és elmaradt a Szabó Balázs Bandája koncert. A szervezők ígéretet tettek rá, hogy mielőbb pótolni fogják ezeket.

Egy másik, szintén új művészeti kezdeményezés is bemutatkozott augusztus 26-27-én. Pénteken és szombaton a Hangszínhely Fesztivál a képzőművészet és a zene területére irányította a miskolciak figyelmét azzal a céllal, hogy megmutassa a két művészeti ág közötti átjárókat, kapcsolódási lehetőségeket, pontokat. Több helyszín – köztük a Miskolci Galéria, a Művészetek Háza, a Mission Art Galéria és a Helynekem – adott otthont a rendezvény eseményeinek.

Graffitik a Hangszínhely Fesztiválon

Utcazenészek muzsikáltak a belvárosban, az Erzsébet téri színpadon pedig fellépett többek között a  Balkán Fanatik és a Wahorn Korszerű Kalandzenekar. A Művészetek Házánál Kígyós Sándor Harang-szobor koncertjében, majd fényfestésben gyönyörködhetett a közönség, de megtekinthette Van Gogh az Örökkévalóság kapujában című művészfilmet is. A Miskolci Galériában volt zenés múzeumpedagógia foglalkozás, tárlatlátogatás, kitűzőkészítés, linómetszés, nyomdázás, valamint a Csengey utcán Graffiti festés.

A Verőköltő együttes koncertje

Mindkét rendezvény sikert aratott a miskolciak körében. A szervezők egyébként a Hangszínhely Fesztivált és a Szinva Örökség Napok nevű programsorozatot is hagyományteremtőnek szánták.

(Fotók: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

Amennyiben tetszik a tartalmak, tudósítások, hírcikkek sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

További cikkek