Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Az idei moziünnep 2017. szeptember 8-17-ig várta közönségét. A 14. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díszvendége Jiří Menzel rendező és a Sörgyári Capriccio főszereplője, Magda Vášáryová volt.

Az Oscar-díjas cseh rendező kapta a borsodi fesztivál életmű-díját, a színésznő pedig átvehette az Európa-díjat. Menzel első filmje a Szigorúan ellenőrzött vonatok 1968-ban Oscar, a Pacsirták cérnaszálon Arany Medve díjat nyert 1989-ben a Berlini Filmfesztiválon. Az Őfelsége pincére voltam című alkotását 2006-ban több mint egymillió néző látta. A miskolci fesztivál nyitófilmje most a Sörgyári Capriccio volt. Menzel műveiben egyéni módon ötvözi a komédiát és a tragédiát, a finom humort és az iróniát. Tartott egy sajtótájékoztatót a megnyitó előtt, ahol úgy fogalmazott: a legnagyobb értékük ezeknek a filmeknek, hogy még ma is vetíteni lehet őket. A kortárs filmekből azonban hiányolja a humort, holott szerinte csakis azok az alkotások maradtak fenn a filmtörténelem során, amelyek élni tudtak ezzel az eszközzel.

 

Juliette Binoche színésznő és Bíró Tibor a tavalyi CineFesten (Fotó: Vona Ildikó)

 

A CineFest a világ filmművészetének legfrissebb kínálatát hozta el Miskolcra. Nagy- és kisjáték-, dokumentum és animációs filmeket, amelyeknek a fesztiválon volt a magyarországi premierje. A versenyprogramon túl a közelmúltban elhunyt Roger Moore emlékére levetítettek két James Bond filmet, illetve a CineZsáner keretében – ami egy műfaji válogatás a rendezvényen -, néhány klasszikus musicalt láthatott a közönség: így például a Hairt, a Jézus Krisztus Szupersztárt, a Kabarét, a Rocky Horror Picture Show-t, a Rochefort-i kisasszonyokat és a magyar Napfény a jégen címűt. Szakmai beszélgetés keretében pedig a jelenlévők próbálták megfejteni a műfaj sikerének titkát.

 

Anima Sound System koncert (Fotó: Vona Ildikó)

 

Koncertekkel is megörvendeztették a szervezők a miskolciakat. Szeptember 15-én és 16-án a Szent István téren felállított Jameson Színpadon fellépett többek közt a Paddy and The Rats, The Carbonfools, The Biebers és az Anima Sound System.

A 14. Jameson Cinefesten a legjobb filmnek járó Pressburger-díjat a Western kapta, a másik fődíjat, a Zukor-díjat a portugál A zérus gyár (The Nothing Factory) nyerte. Jurik Kristófot Dargay-díjjal tüntették ki, őt ítélték a legígéretesebb pályakezdő animációs filmesnek a szakemberek. A transzfer (The Transfer) lett a legjobb kisjátékfilm, a CineNewWave zsűrijétől pedig Dudás Balázs Welcome című alkotása kapta a legjobbnak járó minősítést. A közönségdíjat idén A bosszú angyala nyerte. Sopsits Árpád filmrendező, zsűrielnök úgy fogalmazott az MTI-nek: “Annak ellenére, hogy mesterművet nem találtunk, azt nyugodt lélekkel kijelenthetem, hogy a filmek többségének szakmai színvonala igen magas volt.”

 

Rendezői szék a Művészetek Háza bejáratánál (Fotó: Vona Ildikó)

 

Bíró Tibor fesztiváligazgató tájékoztatása szerint az idei CineFesten négy teremben zajlottak a vetítések, és a nézőszám rekordot döntött. 54 nagyjátékfilmet, 91 kisjátékfilmet láthattak az érdeklődők 16 kategóriában; 134 vetítést tartottak és összesen csaknem 29 ezren vettek részt az előadásokon. Minden eddiginél több filmes szakember – producer, forgalmazó, kritikus, alkotó – vett részt a mostani CineFesten, ahol további tervek is születtek esetleges partnerfesztiváli együttműködésekről.

További cikkek