Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Fölszállott a páva – Ma kezdődik az első felvezető adással az új évad

Az évad első két adásában, ma és jövő pénteken a válogatók legjobb pillanatait láthatják a Duna Televízió nézői 19 óra 30 perctől.

Az első felvezető adással ma indul a Fölszállott a páva új gyerekévada, amelyben a hagyományőrzés mellett a környezettudatosság is fontos szerepet kap – tájékoztatta az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó Osztálya az MTI-t.

Az évad első két adásában, ma és jövő pénteken a válogatók legjobb pillanatait láthatják a Duna Televízió nézői 19 óra 30 perctől. A két felvezető adásból fog kiderülni, hogy kikkel találkozhat a közönség a november 8-án induló élő adásokban.
A gyerekek ezúttal is négy kategóriában – énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncospárok; néptáncegyüttesek – mérhetik össze a tudásukat. Az előző évekhez hasonlóan 48 produkció áll a Fölszállott a páva színpadára, karácsony előtt pedig kiderül, kik lesznek a kategóriák legjobbjai és ki lesz 2019-ben a nézők kedvence.

A zsűri tagja Sebestyén Márta, Kossuth-díjas népdalénekes; Salamon Bea előadóművész, népi hegedű tanár, a népművészet ifjú mestere, a Magyar Arany Érdemkereszt birtokosa; Kocsis Enikő Harangozó-díjas koreográfus, táncművész, a Szentendre Táncegyüttes, a Győri Lippentő és a Fitos Dezső Társulat művészeti vezetője; Eredics Gábor Kossuth-díjas népzenész, akadémikus, a Vujicsics Együttes vezetője, a Zeneakadémia tanára; Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus, táncművész, A Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti igazgatója, a Honvéd Együttes igazgatója.
A MTVA és a Hagyományok Háza, valamint szakmai partnere, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület népzenei és néptáncos tehetségkutatóját idén is Morvai Noémi és Novák Péter vezeti.

(A fotó illusztráció – MTI/Mohai Balázs)

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek