Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Giro d’Italia – Két időfutam és hat hegyi befutó vár a mezőnyre

Két időfutam és hat hegyi befutós szakasz, valamint közel 47 ezer méter szintkülönbség leküzdése vár a mezőnyre az idei Giro d’Italia olasz országúti kerékpáros körversenyen.

    Azt már február elején nyilvánosságra hozták, hogy a Nagy Rajtnak (Grande Partenza) Torino ad otthont, arra pedig a teljes útvonal szerdai ismertetésén derült fény, hogy a milánói célig tartó 3450 kilométer során – mint arról a cyclingnews szakportál beszámolt – a sprintereknek hat szakasz kedvez majd. Két, összesen 38,4 kilométeres etap – az első és az utolsó – lesz egyéni időfutam, a hét dombos résztáv és hat hegyi befutós szakasz nyomán pedig elsősorban a klasszikus hegyimenők harcolhatnak majd az összetett elsőségért.

A koronavírus-járvány miatt 2020-ban a tavasz utolsó hónapjáról októberre halasztott Girót idén május 8. és 30. között rendezik meg. Az eredeti tervek szerint tavaly Magyarországon rendezték volna a Grande Partenzát, a Giro első három szakaszát. A magyar szervezők októberben még reményüket fejezték ki, hogy 2021-ben, esetleg 2022-ben pótolhatnak. A járványhelyzet bizonytalansága miatt azonban idén erre még nem kerülhet sor, mivel mind a 21 szakaszt Olaszországban rendezik.
A tervek szerint két magyar bringás áll rajthoz az idei Girón: a tavaly is résztvevő Valter Attila (Groupama-FDJ), valamint a Grand Tour-újonc Fetter Erik (EOLO-Kometa) is ott lehet a 184 bringást felvonultató olasz háromhetes viadalon.

(A fotó illusztráció)

Kultúra | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek