Szakmai életéről sokat írhatnánk, mégis azt kérdezném, hogy milyen magánemberként Guillermo Garcia Calvo? Honnan indult gyermekként, milyen út vezetett a világ legnagyobb színpadáig?
Hatéves koromban kezdtem zenét tanulni, egyszerűen csak azért, mert a szüleim meg akarták adni nekem a lehetőséget, de nem azzal a céllal, hogy hivatásszerűen zenéljek. A zongora hamar a kedvenc játékom lett, és egy szép napon észrevettem, hogy a kedvenc szimfóniáim és operáim partitúráit tanulmányozom.
Az egyetlen ok, amiért az életemet a zenének szenteltem, az az, hogy nap, mint nap felfedezzem a szépséget és a varázslatot számtalan zeneműben.
Jelenleg Bécsben élek a 10 éves lányommal és a 7 éves fiammal, és amikor nem zenélek, igyekszem a lehető legtöbb időt velük tölteni.
Van valami hobbija esetleg?
Szeretek a természetben lenni, erdőkben sétálni, a tengerparton úszni. A zene mellett imádom az irodalmat, különösen a költészetet. Szenvedélyem Rilke, és nemrég fordítottam le magyarra egyik ifjúkori kötetét, a *Traumgekrönt* („Álomkoronás”) címűt.
Világot járt karmesterként mi a legkiemelkedőbb színpadi élménye?
Volt szerencsém sok híres koncertteremben dirigálni, de kétségtelenül a legizgalmasabb pillanat a bécsi Operaházban történt debütálásom volt, ahol 2007-ben a *Coppélia* balettet vezényeltem. Alig hittem el, hogy éppen ott állok a karmesteri pulton, ahol diákként százszor ültem a nézőtéren.
A 2000-es években dolgozott már Magyarországon. Milyen emlékei vannak az itt töltött évekről?
Kiváltságos helyzetben voltam, amikor Fischer Iván asszisztenseként dolgozhattam a Budapesti Fesztiválzenekarral. Rendkívül gazdagító tapasztalat volt. Eközben a Bécsi Egyetemen tanultam karmesterkedést, ahol alig volt lehetőségünk igazi zenekart irányítani. Budapesten minden hétfőn, amikor vendégkarmester érkezett, az asszisztens vezényelte a szekciópróbákat: reggel a vonósokkal, délután a fúvósokkal. Óriási ajándék volt ez a karrierem kezdetén, és örökké hálás leszek Fischer Ivánnak emiatt. Emellett zongoráztam és cselesztáztam a zenekarban, velük utaztam számos országba — Dél-Amerikába, Ázsiába és Európa nagy részére. Szeretem a magyar zenét: Bartókot, Kodályt és Ligetit.
Azt mondta nekem, hogy az itt töltött évek óta különleges vonzalmat érez a magyar emberek és kultúra iránt. Kifejtené ezt, kérem?!
Az első dolog, ami lenyűgözött, az a nyelv volt — annyira különbözik a spanyoltól és a némettől. Meg kell vallanom, hogy akkoriban mélyen szerelmes voltam egy magyar nőbe, és így egész jól megtanultam magyarul. Amikor ez a szerelem véget ért, a nyelv lassan kiment a fejemből. De remélem, hogy egy nap még lesz lehetőségem gyakorolni. A magyar lélek mindig is lenyűgözött engem: úgy érzem, a magyaroknak van egy különleges, a világ többi részétől eltérő zsenialitásuk, amiről ők maguk néha nem is tudnak.
Vannak még beteljesületlen szakmai vágyai? Kivel, hol szeretne dolgozni, vagy mit szeretne vezényelni feltétlenül, ami mindeddig nem adatott meg?
Életem különböző szakaszaiban különböző vágyaim voltak. Néha arra gondoltam, hogy egyszer szeretnék dirigálni Bayreuthban, hiszen Wagner az egyik kedvenc zeneszerzőm. De most konkrétan és elvontan is azt kívánom, hogy egyszer egy zenekarral előadjam mind a 104 Haydn-szimfóniát. Ez az ötlet egy kicsit őrültség, de ezek a szimfóniák a végtelen ihlettel és ötleteikkel rabul ejtenek. Végül be kell látnom, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy mindegyiket eljátszhassam!
Milyen karmesternek tartja magát?
Szeretem a zenét és szeretem az embereket. Karmesterként igyekszem a lehető legkreatívabb és legkellemesebb hangulatot teremteni, hogy mindenki a legjobbat adhassa magából. Ennyi.
Az élete megoszlik Németország és Spanyolország között. Hogyan éli ezt meg?
Mélyen mediterrán embernek érzem magam, ugyanakkor lenyűgöz a közép-európai kultúra — nem csak a német, hanem a magyar és a szláv is. Kicsit olyannak érzem magam, mint Stefan Zweig európai embere.
Miskolcon igazán izgalmas programot dirigál majd:
Felix Mendelssohn briliáns nyitányzenéje Victor Hugo spanyol tárgyú színművéhez készült, majd folytatásként a spanyol származású francia zeneszerző, Éduard Lalo egyetlen gordonkaversenye hangzik föl a fiatal granadai születésű Guillermo Pastrana szólójával. L. v. Beethoven VII. szimfóniáját a tánc apoteózisaként jellemezte Richard Wagner.
Hogyan ajánlaná a közönségnek a koncertet?!
Ez egy olyan program, amely három olyan művet tartalmaz, amelyek az élet és az érzelmek szépségét ünneplik. Számomra Mendelssohn azon zeneszerzők egyike, akik a legjobban tudtak „képeket festeni” hangjegyekkel — és történeteket mesélni, mint például ebben a nyitányban. Lalo gordonkaversenye, talán a legfontosabb műve, számomra bizonyos részekben fájdalmas, sőt gyászos, de mindig reménnyel és szenvedéllyel teli. Tiszta romantika. Beethoven szimfóniája pedig egyszerűen arról szól, hogy boldogabbak legyünk, hogy optimizmussal és pozitív energiával nézzünk szembe az élet kihívásaival.
Készítette: Handa Eszter
Borítókép: Guillermo Garcia Calvo karmester (Fotó: Andrej Grilc)
