Cimbalomystic címmel rockzenészek és a Miskolci Szimfonikus Zenekar közreműködésével saját szerzeményeit adta elő a művésznő. Koncert után beszélgettünk a Diósgyőri Ady Művelődési Házban.
Vona Ildikó/ PannonHírnök: Tényleg óvodás kora óta cimbalmozik?
Herencsár Viktória: Igen. Van egy nővérem, aki négy évvel idősebb nálam, és először neki ajánlották a cimbalmot, amikor általános iskolás volt. A Rádió Gyermekkórusának iskolájába járt, ahol választani kellett hangszert. Hegedülni szeretett volna, de nem lehetett, mert kicsi korában belemarkolt egy késbe, és olyan ideget vágott el, ami miatt a mutatóujját nem tudta megfelelően behajlítani. Így vetődött fel a cimbalom ötlete. Én három és fél éves voltam, amikor a szüleim vettek egy cimbalmot otthonra. Nekem annyira megtetszett az a hangszer, hogy nem hagytam a nővéremet gyakorolni. Állandóan a cimbalomnál ültem, és játszottam mindenféle dallamot.
– Mi fogta meg a cimbalomban?
– A zene. Igyekeztem eljátszani a dalokat, amiket a nővérem gyakorolt, illetve a nagymamám énekelt nekem sok népdalt, és azokat is próbáltam megszólaltatni a hangszeren. Kicsi korban az ütőhangszerek egyébként is kedveltek a gyerekek körében, így meg pláne. Ütős és még dallamot is ad! Teljesen elvarázsolt.
– Hogyan kell elképzelni a cimbalomtanulást? Hegedűből van feles, háromnegyedes…
– Itt rögtön a nagyon kezdünk, ennek nincs kisebb változata. Tarjáni Tóth Ida tanított a zeneiskolában, de először saját magam tanultam. Anyukám vitt el hozzá, mert a tanárnő nem hitte el, hogy a nővéremet a négyéves testvére nem engedi gyakorolni. Akkor én már 78 dallamot el tudtam játszani, a zeneiskolába viszont még nem lehetett felvenni, mert kicsi voltam. Nem tudtam írni-olvasni, ezért a tanárnő privát tanított engem addig, amíg elértem a megfelelő kort, és bejutottam a zeneiskolába.
– Hány évesen döntötte el, hogy ez lesz a hivatása?
– Azt szoktam mondani: a cimbalom választott engem. Persze volt nekem is időszakom, 13 évesen például stewardess szerettem volna lenni, 15 évesen színésznő, 16 évesen pszichológus, de a zene és a cimbalomjáték annyira bennem volt, hogy nem tudtam letérni róla, és más irányba menni.
– A Zeneművészeti Főiskola elvégzése után merre vezetett az útja a zenész életben?
– Másodikos főiskolás voltam még, amikor a Magyar Rádióba hirdettek felvételt szólistának. Beadtam a jelentkezésem, majd – miután túljutottam a több fordulóból álló felvételin – csináltak velem próbafelvételt, és 20 évesen felvételt nyertem oda. Ez volt az egyik esemény, ami nagyon fontos a pályám szempontjából, mert utána a Rádióban nagyon sok felvételem készült, a másik pedig, hogy a főiskola után bekerültem a Magyar Állami Operaházba, ahol 45 évet játszottam.
– A mostani hangszerére ki van írva: Viktória. Ezek szerint Önnek készült?
– Igen, nekem készült, az én ötletem, instrukcióim alapján. Mindig probléma volt, hogy a hagyományos cimbalom nagyon nehéz, 100 kiló körüli a súlya. Én koncertező művész vagyok, gyakran repülővel kellett vinnem a hangszeremet, és állandóan markos férfiakat kellett hívni a szállításhoz. Próbáltunk megalkotni egy könnyű hangszert. Frey Gábor magyar hangszerkészítő mester elkészített egy könnyebb típusú modellt, ami az 1976-ban rendezett kiállításon első díjat nyert. Sajnos ő meghalt, így nem tudtuk továbbfejleszteni, viszont Pavel Všianský cseh mester azt mondta, ha segítek neki, ő elkészíti, amit én elképzeltem, és most itt van ez a hangszer.
– Mekkora a hangterjedelme? Jó sok húr van rajta…
– Majdnem 5 oktávos, teljesen magyar típus. Eléggé új ez a hangszer, mert 4-5 éves, de az első prototípus 2002-ben készült. Olyan nagy sikere lett ennek a modellnek, hogy a világban mindenki ezt akarta venni, hiszen hangzásában nagy, koncertcélra megfelel, és hangszínében is megközelíti a hagyományos cimbalmokat.
– A Cimbalom Világszövetség létrehozására miért volt szükség?
– Amikor jártam a világban fesztiválokon, találkoztam hasonló hangszerrel – belorusszal, kínaival, kisebb méretűvel, mint az enyém, másképp volt hangolva, de – ha leültem mellé, tudtam rajta játszani, a létezéséről viszont nem tudtunk. Ezért is kezdtem el kutatni a cimbalom történetét. Rengeteg adatot összegyűjtöttem, és azt mondtam: ebből kell csinálni egy kongresszust. Pécsen volt az első nemzetközi találkozó. Ázsiából, Amerikából, Európából, 10 országból érkeztek résztvevők, aztán az évek folyamán egyre többen csatlakoztak, mert mindenkit érdekelt a téma. A kutatások során kiderült, ennek a hangszernek négyezer éves történelme van. Az első világtalálkozó után sokan kérték a folytatást; én javasoltam a Cimbalom Világszövetség létrehozását, ami 1991-ben megalakult. Ennek mára négy földrészről, 33 ország a tagja. Mivel több nyelven beszélek, sok országban koncerteztem, ezért engem választottak elnöknek. Budapesten van a szövetség központja, és nagyon fontos szerepet lát el a kapcsolattartásban, tudjuk egymást segíteni például koncertszervezésben. A megalakuláskor abban is megegyeztünk, hogy kétévente találkozunk, amihez a helyszínt mindig más tagország biztosítja.
– Tanít Besztercebányán, Pekingben a Zeneakadémián. Oda hogyan jutott el?
– A Cimbalom Világszövetségnek kezdettől fogva voltak szlovák tagjai. Besztercebányán 1997-ben megalakították a Művészeti Akadémiát, és a szlovák cimbalomtanárok mentek a rektorhoz, hogy nagyon szeretnék, ha lenne cimbalomtanítás. A kinti kollégák – akik ismertek a Világszövetség révén – ajánlottak engem, és akkor a rektor és a dékán eljött Magyarországra felkérni, én pedig elvállaltam. Pekingbe úgy vezetett az út, hogy a Cimbalom Világszövetség egyik alelnöke a Pekingi Kínai Zeneakadémia tanára. Ő kitalálta: megvesznek mindenféle típusú cimbalmot, és az ottani tanítványoknak meg kell tanulni játszani valamennyi típuson. A Viktória-modellből – ami az én ötletem alapján készült – vettek a pekingiek, és 2005-ben a pekingi akadémia rektora felkért, hogy legyek náluk vendégprofesszor, járjak ki rendszeresen.
– Milyen a cimbalmos utánpótlás?
– Szlovákiában nagyon jó, nagyon tehetséges tanítványaim vannak. Sokan közülük már neves, koncertező cimbalomművészek és Szlovákia legjobb tanárai.
– Komponálni mikor kezdett?
– Az első kompozícióm Szlovákiához fűződik. A 2000-es évek elején a Madách-házat múzeummá avatták, és az avatóünnepségre engem kértek fel. Olyan zenét szerettek volna, ami kötődik Szlovákiához, de van valami „vegyes kapcsolat” is. Kitaláltam, hogy egy palóc dallamot – mert az a palócvidék – feldolgozok, és azt adtam elő. Akkora sikere lett, hogy azt mondtam: ezt folytatni kellene.
– A ma hallott szerzemények születéséről mit tudhatunk? A szimfonikusokat értem, de a rockzenekar hogyan jön be a képbe?
– Mindenféle stílust tanítok a növendékeimnek. Manapság, amikor ennyire divatos a populáris zene, és egyszerűen a fiatalság már nem is hajlandó bemenni egy hagyományos klasszikus koncertre, akkor a tanítványaimnak minden stílust ismerniük kell. A középkor zenéjétől kezdve a dzsesszig, a populáris zenéig. Tanítom nekik, hogyan kell improvizálni, kompozíciókat készíteni a saját hangszerükre. Láttam rajtuk, mennyire szeretik a modern zenét, és innen jött a ma este hallott zenekaros összeállítás ötlete.
– Szereti a rockzenét?
– A jó zenét szeretem. Nekem mindegy, hogy milyen stílus, csak jó és igényes legyen. Ott van például a Queen zenekar. Náluk olyan akkordok szólaltak meg, hogy ahhoz érteni kellett a zenéhez. Ha igényesen vannak megcsinálva a dalok, azt nagyon szeretem, legyenek bármilyen stílusúak.
– A COVID-19 miatt elég bizonytalan a helyzet, de milyen tervei vannak a jövőre nézve?
– Sajnos a koronavírus nagyon korlátoz. Elmaradt egy Kocsár-est, ő több művet írt nekem, ezért szerettem volna tavasszal, a halála után egy emlékkoncertet szervezni. Ez pótolva lesz mihelyt a Covid engedi, és szintén el kellett halasztani egy koreai-magyar estet, amit meg fogunk tartani, ha előbb nem lehet, akkor jövőre. Nem látunk előre, nem tudni, hogyan fog alakulni a vírushelyzet. Egyébként rengeteg elfoglaltságom van, mert online tanítok.
– Mit tapasztal? Online működik a zeneoktatás?
– Van, amit jól meg lehet tanítani, de van, amihez elengedhetetlen a személyes jelenlét. A zenetanítás nagyon nehéz, mert online nem olyan minőségű a hang, a dinamikát sem érzékeli a gép, viszont az elméleti részt el lehet magyarázni; a ritmusproblémákat, zenei formákat meg tudjuk beszélni.
– Mennyi női cimbalmos van? Tudna adatot mondani?
– Nálunk kevés, de a világban a cimbalmosok 70 %-a nő. Ha megnézzük a régi, XV-XVI. századi ábrázolásokat a templomokban, freskókon, gobelineken, akkor láthatjuk: a legtöbbjük nő. Egy-két férfi akad közöttük, de leginkább nők játszanak rajta, a templomokban pedig angyalok.
Ha tetszett az interjú, kérjük támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon
