Pannonhírnök

„Hosszan mesélhetnék”- beszélgetés Szatmári Györggyel, a Miskolci Nemzeti Színház művészével

A népszerű színésszel legújabb színpadi bemutatója előtt beszélgettünk.

Pickering ezredes (My Fair Lady), Von Trapp kapitány (A muzsika hangja), Simon Péter (Valahol Európában), Tót úr (Örkény István: Tóték), és még sorolhatnám a főszerepeit. A színművésszel az Egy csók és más semmi című operett bemutatója előtt beszélgettem.

Vona Ildikó: Több vidéki színházban is játszottál, de feltűnően hosszú a miskolci időszak. Hogyan kerültél ide?

Szatmári György: Én otthagytam a színház világát, és 2003 előtt szinkronszövegeket írtam, abból éltem. Szinkronfordításokat készítettem, de három év után már fárasztó napi 8-10 órát ülni a számítógép előtt, és egyre kevésbé voltak jó filmek. Egyszer borozgattunk a fiam keresztapjával, Megyeri Zolival, és mondtam neki, hogy már nagyon hiányzik a színpad. Ő szólt Halasi Imrének – aki akkor lett Miskolcon igazgató -, Halasi hívott engem ide, és azóta itt vagyok.

Korábban volt kapcsolatod ezzel a színházzal?

Színészként nem. 2003-ban az Isten pénze volt az első darab, amiben szerepeltem, előtte nem játszottam itt soha. Viszont az osztálytársaim igen: Igó Éva, Dóczy Peti; voltak páran, akik révén ismertem ezt a színházat.

Térjünk vissza még picit a szinkronfordításhoz! Isaurát is neked köszönhetjük?

Nem, az sokkal korábbi. Az én első munkám a Soñadoras – Szerelmes álmodozók című mexikói sorozat volt. Az egész úgy kezdődött, hogy egy pomázi haverom – aki szinkronstúdiót vezetett – felhívott és megkérdezte: csináltam-e már ilyet, mert ő kapott egy 174 részből álló telenovellát, amit le kéne fordítani. Elvállaltam, és az évek során annyira megszerettem, és ráéreztem az ízére, hogy sorozatfüggővé váltam. Ezeket én fordítottam angolról; előfordult, hogy spanyol nyelvű filmet kaptam, de akkor is volt hozzá angol füljegyzet. Nagyon-nagyon élveztem ezt a munkát, csak hiányzott a színpad.

A nagy Romulus szereplői: (b-j) Szatmári György, Fandl Ferenc, Nádasy Erika PTV fotó: Vona Ildikó
A nagy Romulus: (b-j) Szatmári György, Fandl Ferenc, Nádasy Erika (Fotó: Vona Ildikó)

Láttam az életrajzodban, hogy játszottál a debreceni színháznál is…

Debrecenben kezdtem. A főiskola befejezése után Vámos László igazgató hívott az Operettszínházba, én viszont hebehurgya fejjel azt gondoltam, hogy színész akarok lenni és elmegyek inkább valami prózai színházhoz. Sok helyről ajánlottak szerződést; végül Debrecent választottam, amit nem bántam meg: klassz volt az a két év. Utána jött a Radnóti Színpad, ott eltöltöttem négy vagy öt évadot, de akkor meg úszóedzőnek mentem el a BVSC-be.

Te ilyen „életművész” vagy?

Nem tudom, hogy az vagyok-e, de a Radnóti Színpados időszak után – amikor Keres Emil távozott a színháztól és jött Bálint Andris, akkor még egy évig ott voltam, aztán felmondtam és – elmentem úszóedzőnek a BVSC-be. Iskolába kellett volna megint járnom, elvégezni a segédedzőit, aztán a szakedzőit, ehhez nem sok kedvet éreztem. Szerencsére közben megkeresett az egri színház igazgatója, így leszerződtem Egerbe egy időre, aztán onnan elmentem az Egyesült Államokba. Kiköltöztem.

Ott is éltél?  És mit csináltál odakint?

Semmit. Négy hónap után visszajöttem. Nem tudtam beilleszkedni, öreg voltam. 33 évesen már nem lehet beilleszkedni. Kimentem a gyerekkori cimborámhoz Kaliforniába, ahol minden nagyon tiszta, és szinte már kínosan rend van mindenfelé. A barátom családjától az első hónap végén elköltöztem, mert nem lehetett bekapcsolni a sütőt és húst sütni, mivel büdös lesz a lakás, dohányozni sem volt szabad odabent. Nem embernek való vidék, négy hónap után feladtam.

Hollywoodban meg éppen nem kerestek színészt…

Voltam Hollywoodban, jártam ott is. Erről hosszan mesélhetnék.

Mesélj!

Elmentem egy magánszínész iskolába, ahol a srác azért lehetett tanár, mert valami sorozatban játszott egy kis szerepet. Tudod, ő volt az az oktató, akihez beiratkoznak a tanítványok. Beültem egy próbára teljesen ártatlanul; nem is értettem, mi történik körülöttem, meg miket csinálnak, pedig akkor már jól beszéltem angolul.

 Ezekbe a kalandokba hogyan keveredtél bele?

Az élet adta a lehetőséget. Egerben rendeztem egy darabot, az Imádok férjhez menni címűt, és megjelent a gyerekkori barátom Amerikából. A felesége feltette a kérdést: „Na, mikor jössz hozzánk?”, én meg rávágtam: „A jövő hónapban!” Persze utána kaptam a leveleket, hogy maradjak, mert nincs kint munka, de addigra már nekem megvolt az útiköltség. Először Angliába akartam menni, csak a bácsi – aki meghívott – infarktust kapott, és a felesége szólt, hogy ne menjek. Pedig ott dolgozhattam volna színházban, kifutófiú lehettem volna.

Kifutófiú egy színházban? Viccelsz?

Engem London nagyon vonzott. Amerika egyáltalán nem érdekelt, az csak egy kínálkozó lehetőség volt.

Olyan típusú ember vagy, aki „otthagy csapot-papot”, ha lát valamiben lehetőséget?

Igen, régen így volt. Amióta a gyerekek megvannak, már nem annyira jellemző. Most a fiam ilyen.

My fair lady: (b-j) Nádasy Erika, Szabó Irén, Görög László, Szatmári György Fotó: Éder Vera
My Fair Lady: (b-j) Nádasy Erika, Szabó Irén, Görög László, Szatmári György (Fotó: Éder Vera)

Mekkorák a gyerekeid?

A fiam 22 éves, a középső lányom 15 – most vették fel a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskolába, színésznő akar lenni, ráadásul még tehetséges is-, a kicsi meg a legokosabb.

A Valahol Európában című musicalben a színpadon is sok gyerek fogott körül.  Hogyan emlékszel vissza rá?

Nagyon jó kis előadásnak sikeredett. A szerepem, Simon Péter figurája szeretetre méltó, és hát a gyerekek! Mindet a sajátomnak éreztem, akivel a darabban játszottam, de ugyanez volt Von Trapp esetében is A muzsika hangjában: imádni valók voltak a gyerkőcök.

Zenés vagy prózai darabban szeretsz jobban játszani?

Szerintem ez egy színésznek teljesen mindegy. Tulajdonképpen a zene, illetve az éneklés csak a próza meghosszabbítása, semmi különbséget nem látok a kettő között.

Amikor a Tótékban megkaptad Tót szerepét, hogyan fogtál hozzá? Görög Lacival beszélgettem nemrég a filmről. Latinovits eléggé „belőtte” az Őrnagy figuráját, neked meg ott van Sinkovits Imre…

Fantasztikusan meg van írva ez a darab. Ha az ember a filmet nem látta, akkor is pontosan kap egy képet, hogy magából mit tud kicsiholni a szereppel kapcsolatban. Ahogy rátaláltunk a közös játék hangjára a próbák folyamán, onnantól kezdve már jó volt. Élvezzük a játékot, a történetet; meg is nyertünk vele Pesten egy fesztivált. Sőt, Örkény István özvegye eljött megnézni, és nagyon tetszett neki az előadás.

Milyen darabokban láthat mostanában a közönség?

A Tóték műsoron marad, új darabként most mutattuk be A nagy Romulust, és készülünk az „Egy csók és más semmi” premierjére, amiben két szerepet is játszom, Salat Lehellel váltva. Amikor én vagyok Sáfrány ügyvéd, akkor ő lesz a bíró, és fordítva. Tudod, ebben van az a dal, hogy: ”Amerikában jó dolog a rádió”…

(Borítókép: Éder Vera fotója)

További cikkek