Eladott példányszámai alapján ma Magyarország legsikeresebb írója, aki olvasók ezreit kalauzolta el messzi és egzotikus vidékekre könyveivel. Novellák, sci-fi és kalandregények fűződnek személyéhez, népszerűsége töretlen. Lőrincz L. László idén júniusban ünnepelte a nyolcvanadik születésnapját. Legújabb kötete Donovan ezredes piros kabátja címmel jelent meg, amelynek dedikálására Miskolcon a Géniusz Könyváruházban került sor.
Vona Ildikó/ PannonHírnök: Hányadik könyve jelent meg?
Leslie L Lawrence: Ez egy jó kérdés, nagyon pontosan én sem tudom. Az az igazság, nem számoltam még meg, de úgy saccolom, körülbelül nyolcvan. Nem mind Leslie L. Lawrence, mert én Lőrincz L. László néven is írok, ezért vagyok olyan bizonytalan. Mindig kérdezik, hány kötet – vannak idegen nyelvűek, aztán van, ami nem szépirodalom, hanem tudományos ismeretterjesztő, úgyhogy –, maradjunk a nyolcvannál, az egy szép kerek szám.
– Kiknek íródott a mostani? Melyik korosztálynak? Beleolvastam, nekem kalandregénynek tűnik…
– Ez kalandregény, igen. Az volt az elvem, amikor elkezdtem ezeket a könyveket írni, hogy mindenkinek szóljon, aki elvégezte az általános iskola négy osztályát. Attól az időtől kezdve, egészen száz éves korig mindenki élvezni tudja. Olyan stílusban írom, és olyan magyar nyelven, hogy azt fiatalok, idősek, középkorúak is el tudják olvasni, és mindenkinek szól, aki szereti ezt a műfajt.
– Mennyi idő alatt készült el a regény?
– Általában fél év alatt készül el egy kötet, de úgy állapodtunk meg a kiadóval, hogy egy évben két könyv jön ki. Tehát, ha két könyvet adunk ki, akkor egy könyv hat hónap. Amikor leütöm az első betűt, onnantól, az első írógépkoppanástól kezdve fél év múlva kint is van a piacon.
– Mi alapján választ témát? Vagy a téma az utcán hever?
– Tulajdonképpen igen, ott hever. Az én könyveimnek, a Leslie-könyveknek főleg, de a Lőrincz L. László névvel jelzett könyveknek is a cselekménye keleten játszódik, többnyire Belső-Ázsiában, Délkelet-Ázsiában. Elsősorban azért, mert én magam is a polgári életben orientalista vagyok, keletkutató, és életem nagy részét keletkutatással, illetve keleten töltöttem. Írtam sok tudományos cikket, könyvet, s munkásságom során nagyon sok olyan izgalmas, érdekes történetet hallottam keleten, amik könyvbe, szépirodalomba kívánkoztak. Az eddigi tudományos munkásságomból adódott, ha majd egyszer szépirodalmat írok, az is erről a területről szóljon. Így is történt.
– Honnan ered a Távol-Kelet iránti rajongása?
– Gyerekkorom óta a Kelettel szerettem volna foglalkozni. Nagyon sok könyvet olvastam, többek közt Karl Maynak – ahogy Magyarországon ismerős: May Károlynak – az Amerikában játszódó indián regényei mellett vannak Közel-Keleten játszódók is. Én ezeken a könyveken nőttem fel. Elhatároztam, ha felnövök, akkor én is olyan leszek, mint Karl May, és ugyanazon a területen – az arab világban, a Közel-Keleten –, aztán az élet úgy hozta, hogy a Kelet ugyan megmaradt, csak odébb kerültem néhány ezer kilométerrel, mert Távol-Kelettel foglalkoztam. Mongol szakon végeztem az egyetemen, Mongólia és Tibet volt a kutatási területem, így természetesen a könyveknek is ez adta az alapját.
– Beszippantotta a Távol-Kelet?
– Abszolút, igen.
– Lőrincz L. Lászlóból hogyan lett Leslie L. Lawrence?
– Úgy lett, hogy lefordítottam. A kettő között azonban különbség van. A Leslie egy bizonyos típusú kalandregény, amely egyes szám első személyben íródott, főhőse egy Leslie L. Lawrence nevű keletkutató, aki mindenféle kalandokon esik át. A Lőrincz L. László típusú nem ilyen, annak mások a hősei, más területen, minden könyv abszolút különálló, és azok a fantasztikusabb könyvek. Bár a Leslie L. Lawrenceknél is van nagyon sok, amely kelettel kapcsolatos, misztikusabb, viszont a Lőrinc L. Lászlók inkább a sci-fi felé hajlanak. Sőt, mondhatni vannak könyvek, amelyek azok is. Amikor elkezdtem írni, mind a két területről írtam. Részben fantasztikus, részben kalandregények készültek, csak a kettőnek nem volt azonos az olvasótábora. Nem szerettem volna, hogy az, aki az egyiket szereti a másikat nem, véletlenül megvegye azt, ami nem érdekli. Mert akkor hazaviszi, olvasni kezdi, aztán dühösen a falhoz vágja, hogy ő nem ilyet akart, hanem olyat, amilyet a múltkor olvasott. Ez arra az esetre lett volna érvényes, ha csupán egy név van. Én a névvel is meg akartam különböztetni a két zsánert egymástól. Be se kelljen menni a könyvesboltba. Ha kiteszik a kirakatba, akkor már látja: Lőrincz L László, és pontosan tudja, milyen típusú könyv. A megkülönböztetés volt a célja a két név kitalálásának. Mostanra összeért az olvasótábor, ma már mindenki mindegyiket olvassa és vásárolja, úgyhogy különösebb jelentősége nincs, de azért mégis fontos – számomra is –, hogy el lehessen a kettőt különíteni egymástól. Ez volt az oka, nem valami olyasmi, hogy akkor talán jobban fogy a könyv, ha idegen nevet használok.
– Rákerestem az interneten kommentekre, mert érdekelt a rajongói véleménye. Sokan közülük Rejtő Jenőhöz hasonlították Önt. Mit szól hozzá?
– Számomra ez egy óriási megtiszteltetés, mert Rejtő Jenő nem akárki. Én is nagyon kedvelem. Igyekszem – mint ahogy említettem az elején –, hogy, aki négy általánost elvégzett az iskolában, az már tudja élvezni az én írásaim. A másik fontos dolog pedig az én filozófiám: humor nélkül nem ér az élet sokat. Gyakran van olyasmi a könyveimben, ami eléggé horror, vagy félelmetes elem, és azt csak jó humorral lehet feloldani. Amikor horror jellegű események történnek, nyomasztó tud lenni egy bizonyos idő után, de ha ebben jó poénok is eldurrannak, meg kellemes, szimpatikus figurák játszanak benne, akik jópofa dolgokat mondanak, és cselekszenek, akkor az egésznek megváltozik a jellege, akkor van egy kicsit ebből is, abból is.
– Az internet nagyon erőteljesen jelen van a mai fiatalok életében. Mivel lehetne jobban rávenni az ifjúságot a hagyományos, papíralapú könyvek olvasására?
– Nehéz, mert nagy a csábítás más felé. Ha nagyon cinikus akarnék lenni, azt is mondhatnám: az emberiség történetében az, amikor olvas, egy elhanyagolható másodperc. Az olvasás kultúrája százötven éves, azóta létezik, mióta a könyvnyomtatást feltalálták. Előtte azonban – kivéve az egyházi köröket – nem olvasott senki. Az írásbeliség maga sem régi, de hogy tömegek olvassanak, az nagyon rövid idő még csak a történelemben.
– Az irodalmat hogyan lehet megszerettetni a fiatalabb korosztályokkal? Talán a meseolvasásnak fontosabb a szerepe ebben, mint gondolnánk?
– Valamit a kezükbe kell adni a gyerekeknek. A család sokat tehet ebben az ügyben, az iskola is, de erőltetni nem nagyon lehet. Jó, ha a gyerek azt látja otthon, hogy a család olvas. Tudjuk, most nagy a konkurencia, az elektronika korában élünk, rengeteg minden van, ami elvonja az időt, meg az erőt az olvasástól, de azért próbálkozni kell.
– Min dolgozik most? Hallottam, márciusra megint van valami tervbe véve. Mi következik?
– Ennek a legutolsó könyvnek a folytatása. Általában a Leslie L. Lawrence névvel jelzett könyvek különálló egységekből állnak, véletlenül alakult úgy, hogy, ami most megjelent két kötetes ugyan, de nem ér véget. Ennek következik a folytatása. Gyakorlatilag ez egy négykötetes sorozat lesz, most a harmadik-negyedik rész készül.
– Önnel hol találkozhatnak az olvasók mostanában?
– Lesznek dedikálások. Ezek tartanak december közepéig körülbelül, aztán jön egy kis pihenő, utána majd meglátom, mi következik. Sok író-olvasó találkozóra szoktak hívni, azok most is elő vannak már jegyezve a naptáramban. A dedikálások időpontja, helye megtalálható a Facebook-oldalamon; pontosan nem tudom a számot, de tíz-tizenöt helyre még megyek. Aki találkozni, dedikáltatni szeretne velem, nézze meg a Facebookon, és ott meg lehet találni. Szívesen látok mindenkit a dedikálásokon.
(Nyitókép: Leslie L. Lawrence Facebook oldala)
