Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Húsvétra hatnapos zárlatot vezetnek be Ausztriában

Ausztriában az elmúlt 24 órában 3289 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést,

Ausztria legfertőzöttebb keleti tartományaiban húsvétkor – április 1-jétől 6-ig – teljes zárlatot vezetnek be, hogy megelőzzék a kórházak koronavírus-osztályainak túlterhelését – jelentette be Rudolf Anschober egészségügyi miniszter szerda este az érintett tartományfőnökökkel tartott közös sajtótájékoztatóján.

„Burgenland, Alsó-Ausztria és Bécs napok óta kritikus járványügyi adatokat produkál, és ezt a lépést nem elsősorban a napi új megbetegedések növekvő száma miatt szükséges megtenni – bár a fővárosban ez a szám is magas -, hanem a kórházak fenyegető túlterheltsége miatt” – magyarázta a tárcavezető.

Ezekben a tartományokban az új megbetegedések 90 százalékáért már a koronavírus brit mutációja felelős, amely agresszívebb és fertőzőbb, mint az eredeti vírustörzs, a betegek súlyosabb tünetekkel kerülnek kórházba, és hamarabb szorulnak intenzív kezelésre – tette hozzá. Elmondta, hogy míg a járvány első és második hullámában megbetegedett emberek 0,7 százaléka került intenzív osztályra, a mostani brit variáns által fertőzötteknél ez az arány már 2 százalék.

A rendelkezések szerin nagycsütörtökön – az alapvető szükségleti cikkeket árusító boltok és gyógyszertárak kivételével – újra bezárnak az üzletek, a fodrászatok, kozmetikák és masszázsszalonok. Kötelező lesz viselni az FFP2-es maszkot minden olyan belső térben, ahol egynél több ember van jelen, és szabadtéri csoportosulások alkalmával is. A jelenlegi éjszakai kijárási korlátozás helyett újra életbe lép a 24 órás korlátozás, amely alól kivételt csak az alapvető élelmiszerek beszerzése, a segítségnyújtás, illetve az egészségügyi séta jelent.

Szigorítják a határellenőrzéseket a cseh, a szlovák és magyar határon, az ezekből az országokból érkező ingázóknak a belépéshez nem lesz elegendő a korábbi, egy hétig érvényes negatív koronavírus teszt, hanem heti két alkalommal kell teszteltetniük magukat, hogy átjárhassanak a határon.

A tavaszi szünet utáni első hetet a tanulók még távoktatással kezdik, majd az iskolák nyitásakor mind a tanároknál, mind a diákoknál PCR-teszttel kívánják megelőzni, hogy a kéthetes otthonlét után bárki behurcolja a vírust a tanintézményekbe. A rövid, de szigorú zárlat után, április 7-én kinyithatnak újra az üzletek és a szolgáltatók, de látogatásukhoz kötelező lesz egy negatív koronavírus teszt felmutatása. A tesztkötelezettség alól csak a patikák és az alapvető szükségleti cikkeket árusító boltok kapnak felmentést.

A miniszter nyomatékosan kérte a lakosságot, hogy tartsák be a szabályokat, és lehetőleg kerüljék a rokonlátogatásokat húsvétkor. Nem zárta ki, hogy a keleti régióban életbe lépő szigorítások – romló járványügyi helyzet esetén – más tartományokra is kiterjedhetnek. Ausztriában az elmúlt 24 órában 3289 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 520 993 pozitív esetet regisztráltak. A kórházban ápoltak száma jelenleg 2086, az intenzív kezelésre szorulók 447-en vannak. A fertőzés okozta betegség szövődményeibe az elmúlt napon 30-an haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 9151-re emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 480 597.

Világ tükör | PannonHírnök 

Kövessen minket: Facebook

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek