Drónbemutatók és szimulátorok, drónverseny, valamint szakmai tanácsadás is szerepel a szolnoki RepTár drónnapján, amelyet szombaton rendeznek meg, immár ötödik alkalommal.
A RepTár Szolnoki Repülőmúzeum hétfői közleménye szerint a szombati Drone Day-t a Drone Hungary közreműködésével rendezik meg.
A rendezvény az elmúlt években a nyár egyik legnépszerűbb technológiai és családi programjává vált – hangsúlyozták, hozzátéve, hogy az eseményen idén is a drónok, a repülés és a jövő technológiái kapnak főszerepet.
A RepTár Szolnoki Repülőmúzeum területén egésznapos, interaktív élményprogramokkal, bemutatókkal és szakértői tanácsadással találkozhat a közönség.
Az attrakciók között lesz FPV drónbemutató, ahol a látogatók FPV (First Person View) szemüvegen keresztül követhetik a drónok repülését, és úgy érezhetik, mintha ők ülnének a pilótafülkében.
Lesz mini drónverseny épített pályán – írták, kiemelve, hogy a látványos futamok mellett a bátrabbak ki is próbálhatják a vezetést, a drónszimulátornak köszönhetően pedig a kezdők is megtapasztalhatják a drónirányítás élményét.
A nap folyamán speciális drónbemutatókkal várják a látogatókat: autonóm, mentő-, mezőgazdasági és 3D-s környezettérképező drónokat élő és statikus formában is meg lehet majd tekinteni. A bemutatókat óriás LED-falon is követhetik a látogatók, élő szakkommentárral kísérve. Emellett ritkán látható technikai különlegességekkel, például katonai cél- és felderítő drónokkal is találkozhatnak az érdeklődők.
Az érdekességek között VR repülőgépszimulátorral és akciókamerákkal is várják a látogatókat, akik találkozhatnak technológiai kiállítókkal, és hallhatnak a drónozás jogi és technikai hátteréről is.
A közleményben kiemelték, hogy a szervezők gondoltak minden korosztályra: a gyerekek, a családok, a hobbi drónosok és a technológiai érdeklődők is megtalálják a nekik szóló élményeket. Az esemény célja nem csupán a szórakoztatás, hanem a drónhasználat tudatos és biztonságos megismertetése is – hangsúlyozták.
A programot normál múzeumi belépőjeggyel lehet látogatni. További információ a www.reptar.hu oldalon található.
Borítókép: Vidám társaság egy korábbi rendezvényen (Fotó/forrás: Facebook/ Reptár- Szolnoki Repülőmúzeum)