Idén is megrendezik az Ősök Napját Bugacon, augusztus 8. és 10. között lovasíjász bemutatók, hagyományőrző sportok és tárlatok is várják az érdeklődőket.
A rendezvényen a magyarság legnagyobb, történelemformáló őseire emlékeznek – mondta el Bíró András Zsolt főszervező, a Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány elnöke a programokat bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón Budapesten.
Hozzátette:
az Ősök Napja a Kárpát-medencei magyarság egyik legnagyobb ünnepe, hiszen Erdély, a Délvidék, a Felvidék, Őrvidék és Kárpátalja együtt ünnepel, együtt valósítja meg a rendezvényt.
A nyolcadik alkalommal megvalósuló Ősök Napja programjai között szerepel a Nomád Vonulás elnevezésű seregszemle, lovasíjászat, solymász és agarász bemutatók, előadások, kézműves vásár és tárlatok is.
A Nomád Vonuláson 500-600 lovas és gyalogos hagyományőrző látható majd korhű nomád viseletben, fegyverzettel, szekerekkel. A lovasíjászat, solymász és agarász bemutatók mellett megelevenednek a nomád erőpróbák, lesznek többek között lovas és íjász versenyek, szablyavívás, övbirkózás.
A hun és avar örökséget bemutató régészeti és antropológiai kiállítások hatalmas jurtában kapnak helyet, emellett tudományos és ismeretterjesztő előadások, kézműves vásár és bemutatók, valamint gyermekeknek szóló programok is színesítik a rendezvényt.
Varga Zoltán, a Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány műszaki igazgatója elmondta: a rendezvény helyszínén több párakaput is elhelyeztek, több mint 2000 négyzetméter árnyékolt felületet és baba-mama jurtát alakítottak ki, továbbá több ponton lehet ingyenesen ivóvízhez jutni.
Ősök Napja Bugacon
Szabó László, Bugac polgármestere emlékeztetett: 2010 jelentős változást hozott Bugac életében, akkor kezdődtek azok az ásatások, amelyek eredményeképpen Árpád-kori központot találtak Pétermonostoránál, s azóta is sokan tekintik meg az Aranymonostor Látogatóközpontot.
Hozzátette: ehhez az időszakhoz kapcsolódik a hagyományőrző ünnepek, az Ősök Napja és a Kurultáj létrehozása is, amely Bugac lakosságának is nagy büszkeséget jelent.
A rendezvény első napján fellép Agócs Gergely és Navratil Andrea, a Misztrál és a Hungarica. Másnap többek között rituális sólyom röptetés és táltos dobolás, A csodaszarvas legendája című lovas színdarab és Petrás Mária koncertje várja a közönséget. Vasárnap Fehér Boglárka keleti és magyar népzenét ad elő, fellép a Varkocs és a Regélő Fehér Táltosok.
Borítókép: Egy lovas kirgiz zászlót visz a IX. Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlésen, a türk országokkal való kapcsolattartás hagyományőrző rendezvényén Bugacpusztán 2024. augusztus 10-én. MTI/Ujvári Sándor