Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Jól szerepeltek a magyar középiskolások a nemzetközi matekversenyen

Hazai és határon túli magyar középiskolások versenyeztek matematikából Miskolcon.

Befejeződött a 29. Nemzetközi Magyar Matematikaverseny, ami április 19. és 23. között került megrendezésre. Idén Miskolc adott otthont a Kárpát-medence középiskoláit összefogó eseménynek.

Matematikából kiváló felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, partiumi, bánsági, délvidéki tanulók és oktatóik találkoztak a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban. A magyarországi és határon túli középiskolákból négy napra ideérkező közel 300 diák és tanár a versenyzés mellett bepillantást nyerhetett a Miskolci Egyetem képzéseibe is. Az ünnepélyes megnyitót csütörtökön tartották az egyetemen, de szerepelt a napi programban még városnéző séta és a Miskolci Nemzeti Színház előadásának megtekintése.

 

Eredményhirdetés a Miskolci Egyetem aulájában

 

A verseny pénteken zajlott a Földes Ferenc Gimnázium épületében, szombaton pedig a diákok és tanáraik kirándulni mentek. Két útvonal között választhattak: Szerencs-Tokaj-Sárospatak vagy Boldva-Edelény-Jósvafő nevezetességeit szeretnék meglátogatni.

 

Mit kell tudni a versenyről?

 

A Nemzetközi Magyar Matematikaverseny minden évben magyar anyanyelvű középiskolások számára kerül kiírásra. Megalapítását 1991-ben Szegeden egy szakmai konferencián határozták el, a verseny ötlete Bencze Mihály brassói és Oláh György komáromi matematikatanároktól származott. 1992-től rendezik meg, 200-300 Kárpát-medencei diák és tanár részvételével. Az esemény célja a matematikaversenyen túl a különböző országok magyarlakta területeinek, kultúrájának, történelmének és szokásainak megismertetése. Nagy hangsúlyt fektetnek a tehetséggondozásra és a tudományos élet utánpótlásának támogatására is.

 

A 2023-as megmérettetés résztvevői

 

Az idei versenyre érkeztek tanulók a határon túlról Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Temesvár, Zenta, Kassa, Nagybánya, Nagyenyed, Szatmárnémeti, Székelyudvarhely, Nagykároly, Ipolyság, Csíkszereda, Marosvásárhely, Arad, Kolozsvár, Zilah, Nagydobrony, Komárom városokból.

Magyarországról Kecskemét, Győr, Zalaegerszeg, Budapest, Debrecen, Keszthely, Szeged, Kaposvár, Pécs, Békéscsaba, Eger, Vác, Gödöllő, Nagykanizsa, Bonyhád középiskolásai vettek részt. A vendéglátó Miskolcot a Földes Ferenc Gimnázium és a Herman Ottó Gimnázium tanulói képviselték.

 

Csoportkép a záróesemény után

 

Vasárnap ünnepélyes eredményhirdetéssel és díjátadóval zárult a 29. Nemzetközi Magyar Matematikaverseny a Miskolci Egyetem aulájában. Kárász Péter tanár röviden értékelte az idei rendezvényt, majd kihirdette a verseny egyik fontos eredményét: átlagpontszám alapján a legjobb teljesítményt az erdélyi régió diákjai nyújtották.

 

Hazaútra készen az erdélyi csapat

 

A dicséretek átnyújtása után évfolyamonként adták át a helyezetteknek a díjakat. Végül kiosztásra került az Urbán János-díj, amit minden évben a verseny két kiváló teljesítményt nyújtó tanulója kap meg. Idén Veres Dorottya (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium), valamint Barton-Zágoni Csongor (Marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum) vehette át a rangos elismerést.

Jövőre ismét megrendezik az eseményt. A 30. Nemzetközi Magyar Matematikaversenyre Erdélyben kerül majd sor.

 

Nyitókép: Erdélyi diákok és tanáraik a verseny díjátadója után a Miskolci Egyetem aulájában

(Fotók: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

Kövessenek minket a Facebookon is!

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek