Idén nyáron már 10. alkalommal kerül megrendezésre a Kalandtábor elnevezésű nyári napközis tábor a Kemény Dénes Uszodában – áll közleményükben.
A Miskolci Sportcentrum június 19 – augusztus 11. között várja azoknak a 6 -14 éves korú gyerekeknek a jelentkezését, akik sokoldalú aktív mozgással, sportolással szeretnék eltölteni a vakáció egy részét.
A helyszín a Kemény Dénes Városi Sportuszoda és a hozzá tartozó Kalandpark, amely változó időjárási körülmények között is biztosítja a komfortos körülményeket.
Évek óta népszerű időtöltés
A korábbi évek jól bevált gyakorlata és a pozitív visszajelzések alapján a program gerincét a differenciált úszásoktatás, illetve a Kalandparkban lebonyolításra kerülő mászás – csúszás alkotja, de ezek mellett különböző ügyességi feladatok, sportjátékok szerepelnek a napi programban.
Úszásoktatás turnusok is kezdődnek a gyerekek részére június 19-től. Az egymást követő hétköznapokon szakképzett oktatók vezetésével a 10, illetve az 5 foglalkozásból álló képzések lehetőséget biztosítanak a már megszerzett úszástudás fejlesztésére, illetve az alapok elsajátítására.
Jelentkezni személyesen lehet a Sportuszoda pénztárában, illetve a programról bővebb információ ITT található.
Nyitókép: Lecsúszás kötélpályán (Fotó: Facebook/ Miskolc Városi Kalandpark és Kalandtábor)
Kövessen minket a Facebookon is!