
Zséda: „A színpadon otthon vagyok”
Zsédényi Adrienn énekesnő a miskolci Művészetek Házában lépett színpadra a Zséda és a Kvartett című produkcival, interjúnk ekkor készült vele.

Zsédényi Adrienn énekesnő a miskolci Művészetek Házában lépett színpadra a Zséda és a Kvartett című produkcival, interjúnk ekkor készült vele.

Gyerekkoromban nagy Zorán-rajongó voltam, ezt kevesen tudják rólam, de az első két lemezét hangról-hangra tudom.

Egy perccel a vége előtt még 3-3-as döntetlenre állt a meccs, de az utolsó percben három találat is született, és a magyar labdarúgóválogatott végül egy góllal kikapott.

Boncsér Krisztián, Vecsernyés Dávid, Kovács Zsófia és Böczögő Dorina szerepel majd a szombathelyi challenge világkupaverseny döntőjében.

Hollandia helyett az Egyesült Arab Emírségek bajnokságába nemrég feljutó al-Ittihad Kalba játékosa lett Dzsudzsák Balázs

Nem akartam zenész lenni. Azért alapítottunk egy középiskolai zenekart, mert imádtunk muzsikálni. Akkoriban a zenélés még csak szórakozást jelentett nekem.

Juhász Adrián és Simon Béla 6:40:38 perc alatt teljesítette a távot, Polivka Dóra-Krémer Eszter egységnek 7:36:96 percre volt szüksége a 2000 méter megtételéhez.

Négy Bajnokok Ligája-mérkőzésre szóló eltiltást kapott az AEK Athén két labdarúgóját a Groupama Arénában, a Vidi FC elleni selejtezőn kapott piros lapjuk miatt.

A nyári oroszországi világbajnokságon már sikerrel alkalmazott videóbírós rendszert a jövő hétvégén esedékes forduló, szombaton 16 órakor kezdődő összecsapásain tesztelik.

Futács Márkó az első spliti idényében a horvát élvonal gólkirálya lett 18 találattal, a következő szezon jelentős részét súlyos sérülése miatt kihagyta. A Hajduk Split közös megegyezéssel szerződést bontott.

Az első félidő főleg a Milanról szólt, de a videóbíró döntése is befolyásolta a mérkőzés eredményét

Babos Tímea a kudarcok ellenére optimista: „Minden nap azon dolgozom, hogy pozitívabban szemléljem a világot és benne önmagamat”.